Toroczkai: "életveszélyes" az Opre Roma Párt terve négy megye kiszakításáról

Az alkotmányos rend megdöntésére irányuló kísérlet miatt tett feljelentést az M1 csatorna péntek reggeli műsora szerint a Mi Hazánk Mozgalom, a felvetésre Toroczkai László, a párt elnöke elmondta, a Nemzeti Nyomozó Iroda csütörtökön öt órán keresztül hallgatta ki az ügyben, az NNI ezután dönti el, hogy milyen irányba haladhat a nyomozás.Hozzátette, a kihallgatáson kérdezték tőle, hogy az Opre Roma Párt mögött kik állhatnak, de szerinte ez nem az ő dolga, hanem a Nemzeti Nyomozó Iroda hatásköre, hogy kiderítse.

    
A pártelnök kitért arra is, "életveszélyes" az Opre Roma Párt terve, amely szerint négy megye - Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg - területén roma tartományt hozna létre. Ebben a négy megyében a cigányság a lakosság kevesebb mint ötven százalékát teszi ki, ezért csak antidemokratikusan, akár erőszak árán lehetne ezt megvalósítani - hangsúlyozta.
    

Amikor márciusban emiatt feljelentést tett - mondta -, megfenyegették, hogy ha megpróbálja megakadályozni a tervet, annak polgárháború lesz a vége. Ezzel nemcsak őt, hanem a magyarságot is megfenyegették - jelentette ki Toroczkai László. Az elnök beszélt arról is, hogy az Európai Parlamentben a cigányság kérdésére is felhívná a figyelmet a Mi Hazánk Mozgalom, ha az európai parlamenti (EP-) választásokon sikerül mandátumot szereznie.
    

Toroczkai László azt mondta: a Mi Hazánk az egyedüli párt, amely szerint a magyar-cigány együttélés kérdése nincs megoldva, a cigánybűnözést pedig fel kell számolni. A Jobbik balliberális párttá változva elfelejtette ezt a problémát, a Fidesznek pedig kilenc év alatt nem sikerült megoldania - vélekedett. Amíg a nyugat-európai országok elszívják innen a dolgozó embereket, addig a cigányságot visszadeportálják Magyarországra és a környező államokba - fogalmazott. Néhány évtizeden belül az ország egyes részein többségbe kerülhet a cigányság - tette hozzá.
    

Beszélt arról, a párt programjának része az is, hogy csak olyan pártok indulhassanak bármilyen választáson, amelyeknek van programjuk, az indulókat pedig miniszterelnöki vitára köteleznék. Toroczkai László kijelentette: arra számít, hogy május 26-án sikerül mandátumot szerezniük az Európai Parlamentbe, mert a Mi Hazánk az elsők között gyűjtötte össze a húszezer aláírást.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

http://ujhazak.com