Toroczkai: szombaton zászlót bonthat a Mi Hazánk Mozgalom

Szombaton zászlót bonthat a Mi Hazánk Mozgalom, és ha lesz "kellő akarat és támogatás", akkor bejelentik programpontjaikat és politikai pártként folytatják - mondta Toroczkai László, Ásotthalom polgármestere, a mozgalom alapítója pénteken az M1 aktuális csatornán.A korábbi Jobbik-alelnök - akit június elején kizártak a pártból - azt mondta, gyorsabban alakulnak az események, mint amire számítottak, és akár egy éven belül vagy még hamarabb erősebbé válhatnak, mint a Jobbik. A mozgalom elmondása szerint a társadalmat érintő problémákra akar rávilágítani, például a bankok ügyére, a devizahitelesek problémáira, Trianonra, az Európai Unióra, a be- és kivándorlásra.

    
Toroczkai László szólt arról is, hogy az utóbbi hetekben, hónapokban olyan információk kerültek a birtokukba, amelyek szerint a "nemzetünkkel szembeni árulás is felmerülhet a Jobbikot irányító személyek kapcsán". Radnai Lászlóról, a Jobbik kommunikációs igazgatójáról kezdetben semmit sem tudtak, csak azt vették észre, hogy ott ül az elnökségi üléseken.


Aztán a sajtóból tudták meg, hogy a "letelepedésikötvény-biznisz" egyik legnagyobb haszonélvezőjének, egy külföldi üzletembernek az egyik legfontosabb üzleti partnere, valamint információik szerint az 1990-es években vezető tisztségviselő volt a kommunista titkosszolgálat egyik közismert fedőszervezetében - hozott példát Toroczkai László. Közölte: megpróbálják kikérni az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárától azokat az iratokat, amelyek bizonyíthatják ezeket a híreket.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szabadnapos kutyás rendőr fogta be az elkóborolt ebet

Szabadnapos kutyás rendőr fogta be az elkóborolt ebet

Gyorsan intézkedtek a lengyeltóti járőrök.

Nem adta vissza, inkább pénzt vett fel vele

Nem adta vissza, inkább pénzt vett fel vele

Egy esztergomi férfi felhasznált egy talált bankkártyát a mellette lévő PIN-kóddal, a dorogi nyomozók rövid időn belül azonosították.

Ideiglenesen bezáratták

Ideiglenesen bezáratták

Három hónapig nem nyithat ki egy salgótarjáni diszkó, mert a gyanú szerint egy 19 éves férfi a szórakozóhelyen kábítószert árult vevőinek.

Bilincsben a rablóbanda tagjai

Bilincsben a rablóbanda tagjai

A ceglédi rendőrök elfogták azt a két férfit, akik erőszakkal érvényesítették a pénzügyi érdekeiket.

Tíz érdekesség az alkoholszondáról

Tíz érdekesség az alkoholszondáról

Évek óta csökken az ittasan okozott, személyi sérüléses balesetek száma.

Vigyázzunk az értékeinkre!

Vigyázzunk az értékeinkre!

Felesleges kockázatot vállal, aki a nyitott autóban hagyja az indítókulcsot.

Szolgálaton kívüli rendőr mentett életet

Szolgálaton kívüli rendőr mentett életet

Gyors és szakszerű intézkedésének köszönhetően mentette meg egy elkeseredett férfi életét egy szolgálaton kívüli rendőr Komáromban.

Azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség

Azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség

Azonosította a rendőrség a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét - közölték a police.hu oldalon hétfőn.

Boldog új évet kívánt, majd kirabolta

Boldog új évet kívánt, majd kirabolta

Kiskunmajsán egy bedrogozott férfi kétezer forintért rabolt ki egy 70 éves embert újév reggelén.

Iskolája elleni terrorcselekményt tervezett a fiatalkorú gyanúsított

Iskolája elleni terrorcselekményt tervezett a fiatalkorú gyanúsított

Osztálytársai és tanára megölését tervezte az a fiatalkorú, aki szélsőséges csoportokhoz csatlakozott az interneten - közölte a Budapest Környéki Törvényszék pénteken.

http://ujhazak.com