Török embercsempész ellen emeltek vádat Zalában

Tíz embert akart egy személyautóban Olaszországba szállítani az a török embercsempész, aki ellen Zalában emeltek vádat - tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t.Jánky Judit közlése szerint a 33 éves török férfi 2024 októberében a magyar-szerb határ közelében felvett az autójába kilenc kínai és egy pakisztáni állampolgárt. Sem tartózkodási, sem átutazási joggal, illetve engedéllyel nem rendelkező utasait francia rendszámú járművel a magyar-szlovén államhatár illegális átlépésével Olaszországba akarta szállítani.

A vádlott az embercsempészésért Szlovéniában kapott volna pénzt az utasaitól és ismeretlenül maradt megbízóitól. A gépkocsit a vádlott vezette, utasai közül hárman a csomagtartóban voltak, hatan a hátsó ülésen, egymás ölében, egy ember pedig a vezető mellett ült.

A sofőr kora reggel már Pacsán járt az autóval, amikor egy kanyarban a sebesség helytelen megválasztása miatt letért a bal oldali útpadkára, és nekiütközött a települést jelző táblának. A balesetben senki nem sérült meg, mindenki kiszállt, és gyalog indult tovább. A vádlottat és az általa csempészett külföldieket a rendőrség rövid időn belül elfogta.

A Zalaegerszegi Járási Ügyészség a letartóztatásban lévő férfivel szemben embercsempészés bűntette miatt emelt vádat, börtönbüntetés kiszabását és a vádlott kiutasítását indítványozta.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A kerítés buktatta le apát és fiát

A kerítés buktatta le apát és fiát

Nem a legjobb rejtekhelyet választotta a páros: egyszerűen a kerítésre akasztották a kábítószert tartalmazó zacskót, ráadásul átlógott a szomszéd oldalára.

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Lezárja, és elbontja a Gemenc Zrt. a szekszárdi Bati-kereszt közelében álló kilátót, amely életveszélyessé vált - közölte csütörtökön Facebook-oldalán az erdőgazdaság.

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Egy korábbi sérelem miatt akartak elégtételt venni egy nagytarcsai férfin.

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

http://ujhazak.com