Török Tamás: a keresztényüldözés nem vallási belügy

A Magyarországi Református Egyház Missziói Irodája és az Interserve külmissziós szervezet konferenciáján Török Tamás kiemelte, a keresztényüldözés jelenségét vizsgálva fel kell tenni a kérdést, hogy miért most történik, kik a mozgatói, és melyek a hosszú távú következményei.

Hozzátette: a keresztényüldözés nemcsak a vallásszabadság hiányáról szól, hanem jogi, biztonsági, sőt demográfia kérdés is, összefügg továbbá a migráció és az integráció problémájával.



Török Tamás szólt arról, hogy az üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkárság létrehozása a szolidaritás kifejezésén túl rámutat a szélesebb körű felelősségvállalás szükségességére. Nyílt és egyértelmű politikai kiállást jelent az üldözött keresztények mellett, de példát is kíván mutatni más kormányzatoknak és nagyobb nemzetközi szerepvállalást szorgalmaz érdekükben. Úgy fogalmazott: "a magyar kormány vallja, hogy a keresztény értékek felvállalása, képviselete és erősítése nélkül nincs európai jövő".

"A kereszténység olyan kincs, amely Európát és a belőle kinőtt új világot naggyá, kultúránkat irigylésre méltóvá formálta". Olyan kultúrává, amely viszonylagos békében él, megbecsüli a mások gondolatait és tulajdonát, és amelyben a Ne ölj! parancsa minden korábbi korszaknál meghatározóbb és nagyobb tilalommá vált - mondta a helyettes államtitkár.

A tavaly októberben létrehozott államtitkárságnak két fő feladata van. Egyrészt koordinálja az üldözött egyházak megsegítését, hosszabb távon segíti a keresztények visszatérését otthonukba. Másrészt hozzá kíván járulni a keresztényüldözés jelenségének elemzéséhez és megismertetetéséhez. A konferencián előadást tartott Bijoy Koshi, az Interserve nemzetközi igazgatója és a szervezet több területi vezetője, illetve tagja.

A nemzetközi ökumenikus szervezet elsősorban Ázsiában és az arab világban végez missziós munkát. Tagjai orvosok, ápolók, tanárok, üzletemberek, akik a helyi keresztény közösségek életébe bekapcsolódva végzik munkájukat.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki halálra vert egy kutyát

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki halálra vert egy kutyát

Minősített állatkínzás bűntette miatt emelt vádat a Ceglédi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki olyan kegyetlenül bántalmazott egy kutyát, hogy az elpusztult - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

Pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon a rendőrség napja alkalmából - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata szerdán a police.hu oldalon.

Váratlan vendég

Váratlan vendég

Gyors vagyonszerzés reményében budai ingatlanokba surrant be egy férfi, a fővárosi rendőrök elfogták.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

A salgótarjáni rendőrök őrizetbe vették azt a 20 éves férfit, aki áprilisban négy autót ellopott és további kettőt feltört.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

Nem az ő napja volt…

Nem az ő napja volt…

Lopott bankkártyával próbált fizetni egy 25 éves férfi Kecskeméten, de a tranzakció nem sikerült.

http://ujhazak.com