Történelmi rongálás

A történelem az élet tanítómestere. A mondás ezúttal is helytálló, igaz, nagyon is gyakorlatias dologra tanított meg egy 17 éves érdi fiút. Arra, hogy a történelem iránti rajongás nem igazolhatja, ha valaki múzeumokból mégoly csekély tárgyakat is elemel.Jelenleg rongálás minősített esete miatt folyik ellene eljárás, de cselekménye lopás bűntett megállapítására is alkalmas.

Július 17-én érkezett a feljelentés az Esztergomi Rendőrkapitánysághoz, mely szerint valaki megrongálta a Magyar Nemzeti Múzeum Esztergomi Vármúzeumában található több évszázados trónszéket, díszítéséből mozaikdarabokat pattintott ki, valamint múzeumi kőtöredéket/faragványt is elvitt. A kár értékét nem lehetett azonnal megállapítani, de a becslés is megdöbbentő: akár több tízmillió forintnyi rongálás történhetett. A nyomozók elsőként a vármúzeum kameraképeit nézték meg alaposabban, azok alapján az elkövetőt nem lehetett azonosítani, de annyit meg lehetett állapítani, hogy mikor történhetett a cselekmény, és azt, hogy az elkövető fiatal, 18 és 25 év közötti.

– Amikor a vármúzeum környékén lévő kameraképeket is megnéztük, azokon ugyancsak feltűnt a fiatalember, és a kamerafelvételek elemzését követően az online térben végzett adatgyűjtés alapján azonosítottuk – mondja Gyebnár László főtörzsőrmester, az Esztergomi Rendőrkapitányság nyomozója.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

– Így aztán a bejelentést követő napon már mentünk is a lakására kutatást végezni. Az elkövető, de még a szülők sem lepődtek meg különösebben, amikor megjelentünk.

Az érdi lakcímen végzett kutatás eredménye viszont annál meglepőbb volt, és nem azért, mert megtalálták a keresett műtárgytöredékeket, hanem azért, mert a lakásban sok hasonlóra is rábukkantak. Ám a gondosan tárolt kövekről, mozaikdarabokról, a tárgyak többségéről első ránézésre az sem derült ki, hogy értéktelen kődarab vagy múzeumból ellopott tárgy, esetleg egy régi bérház kődíszítésének részlete.

– A fiatalember mindenesetre készségesen megmutatott mindent, és azokat a tárgyakat is elővette, amelyeket az Esztergomi Vármúzeumból vitt el – folytatja Pirtyák Gyula főtörzsőrmester, az Esztergomi Rendőrkapitányság nyomozója. – „Gyűjteményének” darabjait letakarította, szemmel láthatóan gondosan tárolta, szekrényben, dobozokban, fiókos kisszekrényben. A tárgyak többségéről azt állította, hogy régi bérház romjai között találta. Összesen 81 kőtöredéket foglaltunk le, azokat, amelyekről azért meg lehetett állapítani, hogy múzeumból származnak, vagy amelyekről ő maga is bevallotta, hogy múzeumból, történelmi emlékhelyről tulajdonította el.

Így elhoztunk egy, a Gorsium Régészeti Parkból származó, az 1200-as, 1300-as években készült, kőből faragott női fejet, valamint a simontornyai várból elvitt köveket, faragott ajtófélfát és a Kiscelli Múzeumból elhozott tárgyakat. Előállítottuk a fiatalembert, és az Esztergomi Vármúzeum sérelmére elkövetett rongálás gyanúsítottjaként hallgattuk ki. Arra a kérdésre, hogy miért tette, azt válaszolta, hogy szereti a történelmet. Bevallotta, hogy az Esztergomi Vármúzeumból kétszer is lopott, a műkincseket csavarhúzóval mozdította ki a helyükről. Elmondta azt is, hogy ötéves kora óta rajong a történelemért, és semmiképpen nem eladásra szánta gyűjteménye darabjait, mindössze saját kollekcióra vágyott.

Amikor a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóközleményben ismertette az esetet, és a közleményhez egy fényképet is mellékelt, amelyen a fiatalember „gyűjteményének” darabjai láthatók, akkor derült ki, hogy a lefoglalt tárgyak között van olyan, amelynek eltűnését már jelezte a rendőrségnek korábban a Budapesti Történeti Múzeum, majd a visegrádi Mátyás Király Múzeum is jelentkezett, mert munkatársai felismertek tőlük ellopott tárgyakat. Egyre-másra derültek ki a korábbi lopások: az egyik oszlopdarab a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templomból hiányzott, valamint a budai Várból is tűntek el kövek, amelyeket a fiatalember szerint kidobtak, de ezeket még azonosítani kell. Nem mellesleg még az esztergomi bazilika hátsó lépcsőjéből is kitört egy darabot.

– Amiket lefoglaltunk, azokat vissza tudták helyezni a szakemberek, de a restaurálás hátravan, annak a költségei még nem ismertek – magyarázza Gyebnár László. – Valamint több olyan dísz és kődarab is van, amelyeket nem tudott kiszedni a helyükről, de már a próbálkozással is megrongálta azokat.

Mivel nagyon sok apróság maradt még, amelynek eredete tisztázatlan, azok vizsgálata múzeumi szakemberek feladata lesz. Ebből következően még felmerülhetnek további múzeumok, várak, történelmi emlékhelyek is, ahonnan származhatnak az elkövetőtől lefoglalt apróságok. Az Esztergomi Rendőrkapitányság nyomozói július 23-án visszaadták az Esztergomi Vármúzeumból ellopott műkincseket az igazgatónak, dr. Pusztai Tamásnak.

Mivel az elkövető fiatalkorú, az ügyet egy éven belül le kell zárni, az ügyészségnek vádat kell emelnie, de addig még nagyon sok munkájuk lesz a nyomozóknak és a szakértőknek. Jelenleg rongálás minősített esete miatt folyik az eljárás, de az általa elkövetett cselekmény lopás bűntett megállapítására alkalmas, ez az eljárás további vizsgálatai során fog körvonalazódni.

TRENCSÉNYI ZOLTÁN

FOTÓ: FÜLÖP MÁTÉ, RENDŐRSÉG

Forrás: http://www.police.hu

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Intim fotóival zsarolták

Intim fotóival zsarolták

Több mint 2,4 millió forintot fizetett zsarolóinak egy szécsényi férfi, akit intim fotói közzétételével fenyegettek.

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

A Pest vármegyei nyomozók kábítószer-kereskedő párosra csaptak le egy parkolóban.

Értelmetlen cselekedetek

Értelmetlen cselekedetek

A helyi gyanúsított egy kocsit akart elkötni Jászfényszarun, ami meghiúsult, majd kis idő múlva felgyújtott egy házat.

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kirabolt egy idős férfit, majd kerékpáron menekült el Bátonyterenyén egy nő, akit ezután szintén kerékpáron üldözött egy szemtanú.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

http://ujhazak.com