Történész: a trianoni büntetés nagyságát máig sem magyarázza semmi

A trianoni békediktátum okozta terület- és népességvesztés nagyságát máig sem magyarázza semmi - jelentette ki Babucs Zoltán történész a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában kedden.Úgy fogalmazott, hogy a békediktátum aláírásánál az akkori Magyar Királyságot teljes mértékben halálra ítélték. Emlékeztetett: a hatalmas veszteségen és a szankciókon túl számos rendelkezéssel sújtották a megcsonkított Magyar Királyságot, amelynek a továbbiakban nem lehetett nehézfegyverzete és hadiipara, illetve fel kellett, hogy függesztenie az általános hadkötelezettséget is. Ezt követően "a Magyarországból jóllakott" későbbi kisantant államok halálos szorításba fogták az országot, ami azt jelentette, hogy az 1927-es Olaszország felé intézett nyitásig Magyarország külpolitikai tekintetben is elszigeteltté vált - fűzte hozzá.

   
Az antantnak az volt az érdeke, hogy kis államok jöjjenek létre az egykori Osztrák-Magyar Monarchia területén, egyfajta kordont képezve Európa és az orosz területek között, de ezt a célt egy erős Magyarország nem szolgálta volna - magyarázta Babucs Zoltán. Az Országgyűlés 2010. május 31-én a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította az első világháborút lezáró trianoni békediktátum aláírásának napját, június 4-ét.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

Egy 51 éves férfi az áldozat

Egy 51 éves férfi az áldozat

A Tolna vármegyei nyomozók halált okozó testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.

Életet mentettek a bajai járőrök

Életet mentettek a bajai járőrök

Egy fiatal nő végzetes tettre szánta el magát, de szerencsére a rendőrök időben érkeztek.

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben a miskolci férfi ellen.

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki volt feleségét akarta megölni hétfőn hajnalban Ajakon.

Viharos ismeretség

Viharos ismeretség

A debreceni rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 33 éves nőt, aki meglopta, majd bezárta a lakásába egyik ismerősét.

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

A balatonalmádi rendőrök elfogtak egy 33 éves férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

http://ujhazak.com