A magyar társadalom létezik, de elvesztette összetartó erejét, céltudatosságát, gyökereihez ... " />

Totális Bojkott

 Kásler Árpád aBanki Adósok Érdekvédelmi Szervezetének(BAÉSZ) és Rendszerváltó Mozgalom(RVMP) vezetőjének írása


src="http://pagead2.googlesyndication.com/pagead/show_ads.js">


A magyar társadalom létezik, de elvesztette összetartó erejét, céltudatosságát, gyökereihez való ragaszkodását, jelenének irányítását és jövőjének biztosítását. Ennek köszönhetően mint egy beteg test, fogékony a fertőzésekre, betegségekre. A természetes immunrendszere képtelen megvédeni a külső és belső támadásoktól, melyek nap mint nap érik, ideológiai, gazdasági és társadalmi téren egyaránt.

Bár az utóbbi években egyre több jel arra mutat, hogy vannak akik felismerik a bajok forrását és próbálnak is tenni ellene, de eddig eredményesen senki sem tudott olyan irányvonalat megjelölni, amely mentén az egység – amely nélkül nem lehet győzelem, – létre jöhetne.

Vannak akik hadsereget szerveznek, egyelőre említésre sem méltó eredménnyel, mások a pénzrendszer saját kézbe vételével próbálkoznak hasonló sikerrel, és vannak akik mindenkit szidnak, bepiszkolnak, jót-rosszat egyaránt.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A végeredményt minden esetben borítékolni lehet. Mindehhez hozzátartozik, hogy a társadalom önmagában is megosztott és egymaga képtelen megtalálni a kivezető utat.

A múlt század második felében a legsikeresebb és a jelenkori történelem legfigyelemreméltóbb forradalma Kubában zajlott le. Azoknak, akik a megosztó és mindent hamisan tálaló cionista hírcsatornákból ismerik a történetet, nehezebb lesz ezt megérteni, de a lényegen nem változtat. Röviden az a lényeg, hogy Fidel Castro alig több mint két tucat emberével felállította főhadiszállását Kuba hegyeiben, ahonnan két év múlva győztesen bevonult Havannába. Ehhez viszont elengedhetetlen volt a nép támogatása. Ez a mesés eredmény önmagáért beszél, hiszen nem kisebb ellenséggel álltak szembe, mint a véreskezű és korrupt Batista diktátor állig felfegyverzett zsoldosaival.

A helyzet nagyvonalakban hasonló a jelenlegi Magyarországéhoz, azzal a lényeges különbséggel, hogy a Kubai emberek képesek voltak az összefogásra és képesek voltak az ellenség felismerésére. A Magyarországi helyzetet az is nehezíti, hogy még van egy látszólagos jólét, ami valójában már csak a „lendkerék tehetetlenségi erejéből adódó mozgásenergia”, vagyis a múltban felhalmozott és vérrel verítékkel megőrzött javaknak a feléléséből adódik, az ország vagyonának elherdálásából, ellopásából és elzálogosításából. Legyen az vízkészlet, termőföld, vízközmű hálózat, villamos energia elosztó hálózat és nem utolsó sorban a „devizahitelek” segítségével ellopott hajlékok.

Ebből a helyzetből ki kell verekednünk magunkat és ez csak szisztematikusan megtervezett és áldozatokat vállaló erőfeszítések útján lehetséges. Úgy nem tud ez megtörténni, hogy a fojtogató kezeket simogatjuk, úgy sem lehetséges, hogy vizet prédikálunk miközben bort iszunk. Nem másért írom mindezt, mint annak szemléltetésére, hogy az ellenséget nem táplálhatjuk, mert azáltal ő erősödik és mi gyengülünk. Tehát első lépésként egy, az egész országra kiterjedő bojkottot kell kialakítani. Ami abból áll, hogy aki csak teheti és feléri ésszel, az semmit nem vásárol az ellenségtől, az országot kiszipolyozóktól. Tehát „búslakodó” adós ne a Csányi pincészet borával múlassa buját-baját. Ne az OTP-nél vezesse a számláját,  a lehető legjobban kerülje mindenki a banki tranzakciókat, a multiktól ne vásároljon, ha csak egy mód van rá. Négy-öt családnak még nyáron is érdemes egy mangalicát levágnia, sokkal olcsóbban jut hozzá az egészséges hústermékhez és ezt a panellakók is megtehetik, elosztva egymás között, keressenek egy falusi embert aki jószágtartással  foglalkozik, ezzel több legyet ütnek egy csapásra. Támogatnak egy dolgozó, magyar családot eltartó parasztembert, egészségesebb termékhez jutnak és mindezt olcsóbban megtehetik.

Ez szervezést igényel, viszont aki már ezt képes működtetni, az ennél többre is képes, így választódnak ki a kis közösségek vezetői.

Nagy valószínűséggel Magyarországon sem kerülhető el a fegyveres konfliktus, mint amelyekről nap mint nap hallhatunk a világban. Ezt jó ideje Magyarország elkerülte, de ennek a megalkuvás volt az ára, a nemzet teljes kiszipolyozása, az ország vagyonának ellopása, vagy ha úgy tetszik a látszólagos békének ez volt az ára. Mit gondolnak Antal József miniszterelnök mire fel mondta, hogy „tetszettek volna forradalmat csinálni”? Hát erre.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, megtisztelő az a bizalom amellyel a BAÉSZ-RVMP tevékenységét elismerik, de mindez kevés a végső győzelemhez. Mindenkinek meg kell vívnia a maga kis szabadságharcát azáltal, hogy bojkottálja az ellenség termékeit, szolgáltatásait és az elmúlt két évtized politikusainak megnyilvánulásait.

A jelszó: TOTÁLIS BOJKOTT!

Kásler Árpád

Kelt: Gyulán, 2012. 07. 30-án

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Gyors rendőri fellépés

Gyors rendőri fellépés

A monori rendőrök néhány órán belül elfogták a négy férfit.

Meggyújtotta felesége haját

Meggyújtotta felesége haját

A tapolcai rendőrök őrizetbe vették a bántalamzót.

Rendőrkézen a magamutogató

Rendőrkézen a magamutogató

Készenléti rendőrök intézkedtek a Margitszigeten egy szeméremsértő külföldivel szemben.

Budapesten mosták a nemzetközi maffia pénzét – elfogták őket

Budapesten mosták a nemzetközi maffia pénzét – elfogták őket

A KR NNI nyomozói öt nőt és öt férfit gyanúsítanak, 18 helyszínen kutattak, több mint 540 millió forint vagyont elvontak.

A parkolók réme végül hibázott

A parkolók réme végül hibázott

A győri rendőrök elfogtak egy 59 éves helyi férfit, aki hónapokon keresztül autókat tört fel a város különböző pontjain.

A halálból rántották vissza

A halálból rántották vissza

Testkamerás videón, ahogy a rendőrök az utolsó utáni pillanatban kapják el a Petőfi hídról leugró fiatalembert.

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Ceglédi betörőbandát lepleztek le a Pest megyei rendőrök.

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Az Egyesült Arab Emírségekben fogtak el egy körözött férfit a Pest vármegyei rendőrök a NEBEK, a KR NNI és a helyi hatóságok együttműködésével.

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Kezdődik a fesztiválszezon, indulnak a nyári koncertek, ami a jegyekkel, belépőkkel való visszaélések, csalások számának megszaporodását is eredményezheti.

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több mint 700 igazoltatást hajtott végre és 29 embert fogott el, illetve állított elő a rendőrség a Kelenföldi pályaudvar könyékén május 28-tól zajló közbiztonsági akcióban - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata.

http://ujhazak.com