Tovább szélesítené az adózói kört az adóhatóság

navAz adóbeszedés szempontjából az idei évet "borzasztóan" nehéznek nevezte a NAV elnökhelyettese, de jelezte: az adóhatóság mindent megtesz annak érdekében, hogy a költségvetési bevételek teljesüljenek, amihez az adózói kör szélesítése szükséges.


Varga Árpád, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökhelyettese kedden, Budapesten sajtótájékoztatón kifejtette: az adóhatóság legfontosabb kötelezettsége a költségvetési bevételek teljesítése. Bár a NAV 2012-ben 700 milliárd forinttal többet szedett be az előző évinél, ez objektív okok miatt kicsit elmaradt a tervezettől. Mintegy százmilliárd forintos bevételkiesést okozott például, hogy a devizahitelesek megmentéséhez kapcsolódva a pénzintézeteknek kevesebb különadót kellett befizetniük.
Az idén is emelkedő bevételi terv teljesítéséhez az adózói kör szélesítése és az ellenőrzés fokozása szükséges, amihez több új intézmény is rendelkezésre áll 2013-tól. Hozzátette, becslések szerint százmilliárdos nagyságrendű összegeket vonnak ki az adózás alól.
Az ellenőrzésre való kiválasztás az elnökhelyettes szerint évről évre hatékonyabb, amiben szerepe van, hogy a revizorok munkáját jelentős informatikai támogatás és adatbázis segíti. Ezt mutatja, hogy a megállapítások összege 2012-ben 526 milliárd forintra emelkedett az előző évi 406 milliárdról, miközben nem nőtt a revizori kapacitás, és az ellenőrzések száma is csak 305 ezerről 330 ezerre nőtt.
A kockázatkezelést és kiválasztást az idén is új eszközök segítik.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ezek egyike a belföldi áfa összesítő jelentés, amelynek kétmilliós értékhatára - ha a rendszer sikeres lesz - a következő években csökken. Az adóhatóság a hatékonyság növekedését várja a pénztárgépek online bekötésétől valamint attól is, hogy a környezetvédelmi termékdíj, az energiaadó és a népegészségügyi termékadó átkerül az adószakmai ág ellenőrzése alá. Operatív ellenőrzéseket azonban továbbra is végeznek a pénzügyőrök is.
Az ellenőrzésre való kiválasztás során továbbra is vizsgálják az adózói életutat, a kockázatos kapcsolatokat, az egyes gazdasági események valódiságát, a munkaerő kölcsönbe adásra és vételre vonatkozó bejelentéseket. A mezőgazdasági tevékenységet folytató társaságok fordított adózásra vonatkozó adatszolgáltatása abszolut sikertörténet Varga Árpád szerint, ugrásszerűen csökkentette a visszaéléseket.
Az induló vállalkozásoknál továbbra is cél a prevenció, a fantom cégek kiszűrése. Ennek érdekében tavaly 35 ezer adóregisztrációs eljárást folytattak le, a cégek közül nyolcszázat egyből töröltek. A fokozott adóhatósági felügyelet keretében mintegy 60 ezer cégnek küldtek kérdőívet, közülük mintegy hatezer nem is válaszolt, őket törölték a nyilvántartásból; 25 ezer cég esetében vizsgálták meg a kockázatokat, náluk összesen 160 milliárd forint adótartozást találtak, továbbá megállapították, hogy 40 százaléka nem is működött igazán. Ezek a vizsgálatok ugyan jelentős erőket kötöttek le, de egyben a legjelentősebb eredményt hozták 2012-ben - mondta Varga Árpád.
A működő vállalkozások esetében az adóbevételek biztosítása, a működés nyomon követése a cél az adóminimalizálás visszaszorítása érdekében. E körben a különös adózási módok jogszerű alkalmazását, az adókedvezmények igénybevételének jogszerűségét vizsgálja a NAV és kiutalás előtti ellenőrzéseket végez.
A megállapítások túlnyomó része - 2011-ben 85,5, 2012-ben 83,6 százaléka - az áfából származik. Áfavizsgálatokra számíthatnak az idén is a nagyobb forgalmú, jelentős kockázatot hordozó adózók, a körbeszámlázásos ügyletek, család értékesítési láncolatok, számlagyárak részesei és az adóminimalizálók. Az idén az adóhatóság fokozottan vizsgálja az internetre felkerült adatokat is (nemcsak az áfa, hanem a jövedéki adó vonatkozásában is). Varga Árpád szerint a világhálón "arcátlanul" olyan tevékenységeket hirdetnek, amelyek után nem fizetnek adót. Az internetet a bűnügyi igazgatóság is rendszeresen nézi - tette hozzá.
A társasági és osztalékadó területén a fejlesztési adókedvezmény feltételeinek teljesítését, a kutatás-fejlesztés alapján történő adóalap-csökkentés jogalapját, a veszteségelhatárolás szabályainak betartását, a látvány-csapatsportok támogatása címén igénybevett adókedvezmény (2012-ben 25 milliárd forint) érvényesítésének jogszerűségét vizsgálja az adóhatóság.
Az szja vizsgálatok keretében az adóvisszaigénylések jogszerűségét vizsgálja a NAV. Vagyongyarapodási vizsgálatokból az idén is kétezret terveznek. Továbbra is a célkeresztben vannak a jövedelmet minimalizáló egyéni vállalkozók is, akiknél a költségelszámolásokat, a számlák hitelességét ellenőrzik.
A szolgáltató szektorban az idén is kiemelt figyelmet kap a nagykereskedelem, ezen belül különösen a cukor, édesség, a hús és húskészítmények nagykereskedelme, vagy például az elektronikus és egyéb háztartási cikkek, számítógépek nagykereskedelme. Új ellenőrzési terület lesz a dísznövény, vetőmag, műtrágya kiskereskedelem, s idén sem feledkeznek meg a munkaerő-piaci szolgáltatásokról valamint a biztonsági, nyomozói tevékenységről. Az ipari ágazatban a hús-, baromfihús-készítmények gyártása valamint a műanyag csomagolóeszközök, műanyag építőanyagok gyártása számíthat fokozott figyelemre.
A következő évek adóellenőrzéseit előkészítő adatgyűjtések kiemelt célterülete többek között a csomagküldő, internetes kereskedelem, a jogi, számviteli, adószakértői tevékenység valamint a magánrendelőkben végzett járóbeteg-, fogorvosi valamint egyéb humán egészségügyi ellátás lesz.
A vámszakmai területen a mintegy 1000 milliárd forint bevételt eredményező jövedéki ellenőrzések célja az adózatlan dohánytermékek és az illegális ásványolaj behozatalának, forgalomba kerülésének megakadályozása - mondta a NAV elnökhelyettese.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hangos segélykérés az éjszakában

Hangos segélykérés az éjszakában

A rendőrnő átmászott a kerítésen, hogy segítsen egy idős martfűi nőnek, aki elesett otthon.

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Az Igrici vendégház udvaráról értékes hangfalat és egy tálca rántott húst vitt el a tolvaj.

A házban kapták el a betörőket

A házban kapták el a betörőket

A kecskeméti nyomozók egy 42 éves és 28 éves férfit vettek őrizetbe.

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

http://ujhazak.com