További területre terjeszti ki élelmezési segítségnyújtását az Ökumenikus Segélyszervezet

A határ menti járások mellett az Ivano-frankivszk-i régióra és a csernyivici területre is kiterjeszti élelmezési segítségnyújtását az Ökumenikus Segélyszervezet - közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.A közlemény szerint az ukrajnai háborús helyzet és a menekülthullám okozta élelmiszer- és gyógyszerhiányt több régióból is megerősítették az Ökumenikus Segélyszervezet helyszíni munkatársai.
    

Dnyipropetrovszkból üzletek üres polcairól érkezetek fotók, Lembergből is nagy áruházi sorokról és fogyó készletekről tájékoztatták a segélyszervezet budapesti központját a helyi munkatársak. A kárpátaljai járásokban is fokozódnak az ellátási gondok, ahol emiatt nagy szükség van az élelmiszersegélyekre - mutatott rá a szervezet.
    

Gerevich János, a segélyszervezet ukrajnai képviselete vezetőjének tájékoztatása szerint a határ ukrán oldalán felállított segítő pontjuk mellett többek között a beregszászi, munkácsi és nagyszőllősi járásokban a teljes kapacitással működő közösségi szállásokat, a menekülteket befogadó és őket élelmező családokat segítik a főzéshez szükséges alapanyagokkal.
    

A nyugdíjasokat, illetve az egyedül élő beteg lakosokat is támogatják. A határ menti járások mellett az Ivano-frankivszk-i régió és a csernyivici területről kaptak megkereséseket, hogy az ottani közösségi menekültszállások élelmezésében is segítsenek. Gerevich János hozzátette: a beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium kollégiumában 60 ember van elszállásolva; a kollégiumot hűtőszekrényekkel és mosógépekkel is támogatja az Ökumenikus Segélyszervezet, miközben folyamatosan segíti az itt lakók élelmezését is.
    

A kárpátaljai régióba már több tízezer menekült érkezett, csak a beregszászi járásban több mint 1200 menekültet tartanak számon hivatalosan - idézték a képviseletvezetőt. Emlékeztettek: az Ökumenikus Segélyszervezet információs ponttal segít a határ mindkét oldalán, a kárpátaljai Asztélyon, illetve a magyarországi Barabáson.


Debreceni, miskolci és budapesti intézményeikben szálláshelyeket alakítottak ki, valamint több kamionnyi élelmiszert és higiénés szerekből álló adományt szállítottak a háború elől menekülő családok ellátása érdekében a határ menti régióba. A segélyszervezet humanitárius irodát nyitott Lembergben, ahol segíti a menekültek ellátását, miközben egy komplex segélyprogramot készít elő az ACT Alliance nemzetközi segélyszervezeteket tömörítő szövetség tagjaként.
    

Mint írták, országos adománygyűjtést is hirdettek a humanitárius segélyprogram támogatására. A 1353-as adományvonal hívásával mindenki 250 forinttal támogathatja a bajbajutottakat. A segélyszervezet pénzadományokat is fogad a www.segelyszervezet.hu oldalon, illetve az 11705008-20464565 számlaszámon.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com