Trafik - Gyulay: aránytalan forgalomkülönbségekhez vezetett a trafikok eddigi felállása

Az aránytalan forgalomkülönbségekkel indokolta a dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenységhez kapcsolódó engedélyezési eljárás szabályairól szóló kormányrendelet módosítását a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. vezérigazgatója pénteken, az MTI-nek nyilatkozva.

nemzetidohny1Gyulay Zsolt közölte: kimutatásaik szerint a 6300 dohányboltból, a hipermarketekben, plázákban, benzinkutakon működő 200 dohánybolt a piaci forgalom 17 százalékát lefölözte. Ezzel szemben 2500 trafik a megélhetés határán van.

Ismertetése szerint ezért változott a dohányboltok elhelyezkedésére vonatkozó előírás: a jövőben egy üzlet sem nyitható egy másik trafik bejáratától 200 méteres távolságon belül, a változtatás ugyanakkor csak a november 30-a után benyújtott új engedélyekre vagy a meglévők módosítására vonatkozik.

Hozzátette: a jövő júniustól a plázákban vagy benzinkutakon sem működhet dohánybolt, a változások értelmében ugyanis a 2500 négyzetméternél nagyobb alapterületű eladótérrel rendelkező üzletekben, valamint az üzemanyagtöltő állomásokon legfeljebb 2014. május 30-ig lehet dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenységet folytatni.

Gyulay Zsolt a csütörtökön megjelent kormányrendelet-módosítással kapcsolatban hangsúlyozta: a meglévő koncessziós joga mindenkinek megmarad, a zavartalan ellátás biztosított.
A változtatás a nemdohányzók érdekében tett folyamatos intézkedések újabb lépése - fűzte hozzá.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

http://ujhazak.com