Trafik - PM: a 12 évesnél fiatalabb gyerekek felnőttek kíséretével mehessenek be a trafikokba

A Párbeszéd Magyarországért törvényjavaslatot nyújt be annak érdekében, hogy a 12 év alatti gyerekek felnőtt kíséretében bemehessenek a dohánytermékeket árusító trafikokba - ezt a párt szóvivője jelentette be keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.dohányTordai Bence azt mondta, ezzel meg lehet előzni, hogy a gyerekek a trafikok előtt baleset vagy gyerekrablás áldozataivá váljanak. A politikus pártja nevében bírálta a kiégett üzemanyag és a radioaktív hulladék kezelésének nemzeti politikájáról alkotott, kedden elfogadott alapdokumentumot.

Szavai szerint az az alapvető kérdésekre sem válaszol, nem mondja meg, hogy hogy Magyarországon vagy külföldön helyezik-e el a nukleáris hulladékot, mennyibe kerül annak ártalmatlanítása és nem szól arról, hogy a lakosságot bevonják-e a döntéshozatalba.

Az állami földvagyon kezeléséről szóló törvény módosítása lehetővé teszi, hogy a nemzeti parkok védett földjeit a "számos földosztási botrányba és korrupciós ügybe bonyolódott" Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) kezelje - tért át másik témára. A döntés egyszerre kockáztatja a természeti értékek megóvását, a vidéken élők egzisztenciáját és az egészséges környezethez való jogot - jelentette ki.

A szóvivő emellett arra is kitért, hogy a parlament előtt van a "sztrádatörvény 2". A jogszabály minden hatósági kontrollt feloldana az út és vasútépítések elől, annak érdekében, hogy megvalósuljon Orbán Viktor miniszterelnök "megalomán lázálma" a 600 milliárd forintos "kampányút-építés" - fogalmazott.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

http://ujhazak.com