Trócsányi: kettős mércét alkalmaz a Európai Bizottság Magyarországgal szemben

Kettős mércét alkalmaz Magyarországgal, Lengyelországgal és Csehországgal szemben az Európai Bizottság a kötelező kvóta ügyében az Európai Bíróság előtt indítani tervezett eljárással - mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter szombat reggel telefonon az MTI-nek, miután találkozott Zbigniew Ziobro lengyel igazságügyi miniszterrel.A miniszter közölte: a Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke által is működésképtelennek és hatástalannak minősített kvótarendszer bíróság előtti érvényesítése esetén Lengyelország és Magyarország Csehországgal együtt mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy megakadályozza azt, hogy kettős mérce érvényesüljön Európában. A migránsok szétosztását célzó kvótahatározatot az európai uniós országok döntő többsége ugyanis nem hajtja végre, így a bizottság által bejelentett bírósági eljárás politikai támadásnak is tekinthető - tette hozzá.

   
A miniszter elmondta, hogy a lengyel igazságügyi miniszter tájékoztatást adott arról, hogy a lengyel parlament elfogadta azt a két jogszabályt, amelyek az igazságszolgáltatás reformjával kapcsolatosak. Az Andrzej Duda lengyel elnök által kezdeményezett jogszabályok elfogadása során mérlegelték a Velencei Bizottság megállapításait is, és a maguk részéről az igazságszolgáltatás reformját érintő kérdéseket lezártnak tekintik - fejtette ki.
    

A magyar igazságügyi miniszter részt vett a lengyelországi magyar kulturális évad pénteki záróünnepségén tartott koncerten, ahol beszédében kiemelte, a mintegy 80 lengyel városban tartott több mint 500 rendezvény célja az volt, hogy felkeltsék a magyar kultúra iránti érdeklődést. Ugyanakkor a rendezvénysorozat iránti hatalmas érdeklődés bebizonyította, "a magyar-lengyel barátság ritka kincs, szinte állócsillag a történelem viharos egén" - mondta.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com