Tudományos műhelyek támogatási programja zárult a Debreceni Egyetemen

Doktori iskolák, szakkollégiumok és tudományos diákkörök kétéves, összesen 900 millió forintos támogatási programja zárult le a Debreceni Egyetemen (DE).

debreceni_egyetemPáles Zsolt, a projekt szakmai vezetője pénteken Debrecenben, a program záró konferenciáját megelőző sajtótájékoztatón azt mondta, hogy az uniós támogatásból finanszírozott programba csaknem 1800 hallgató kapcsolódott be, az egyetem összes karának minden doktori iskolája részt vett azon.

Hozzátette: az elnyert támogatás egyharmadát fordították ösztöndíjakra, de eszközbeszerzésre is jutott az összegből. Az elmúlt két évben 625 publikáció jelent meg a résztvevő hallgatóktól, akik hazai és nemzetközi előadásokon több mint 1500 prezentációt is tartottak - jelezte Páles Zsolt.

Elmondta: a kifizetett ösztöndíjak - száz hallgatónak legfeljebb havi 120 ezer forint egy éven át - a legjobbkor érkeztek, hiszen a doktoranduszok ösztöndíjai mára kezdenek "elértéktelenedni", azok nem fedezik egy fiatal kutató megélhetési költségeit. Csalódottak azonban amiatt - folytatta -, hogy hasonló programokat a közeljövőben nem írnak ki.

Varga Zsolt, a DE tudományos igazgatója elmondta: 60 milliót fordíthattak tudományos diákkörök támogatására és több mint 40 milliót szakkollégiumok részére. Doktorjelöltek korábban még nem részesülhettek pályázaton nyert ösztöndíjakban - emelte ki.

MTI

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com