Tűz keletkezett a Szőke Tisza gőzhajó roncsainál Szegeden

Tűz keletkezett a Magyarországon épült legnagyobb lapátkerekes gőzös, a 2020-ban a Tiszából kiemelt Szőke Tisza roncsainál Szegeden - közölte a katasztrófavédelem a honlapján szerda délután.A magasfüves vegetáció kapott lángra Szegeden, a Kőrös sor közelében, a Tápéi-öbölben. A lángok meggyújtották az ott elhelyezett Szőke Tisza gőzhajó maradványait is. A szegedi hivatásos tűzoltók több vízsugárral és kéziszerszámokkal oltják a vegetációt, illetve a hajó alsó szintjét. A Szőke Tisza a Ganz-hajógyár újpesti üzemében készült el 1917-ben, a több mint 77 méteres kétkéményes gőzös akkor a IV. Károly nevet kapta.

A hajónak a monarchia felbomlását követően a Sas, majd 1930-ban a Szent Imre nevet adták. A gőzös a II. világháború alatt Ausztriába került, csak 1947-ben érkezett vissza Magyarországra. Nevét 1950-ben Felszabadulásra változtatták, majd 1957-58-ban felújították és átépítették sétahajóvá. 1976-ban vonták ki a forgalomból, ezt követően állóhajóként üzemelt a fővárosban, két évvel később került Szegedre, ahol az 1980-as években étteremként, majd diszkóhajóként működött. A leromlott állapotú hajót 2000-ben vontatták a Tápéi-öbölbe, ahol 2012-ben elsüllyedt.

A legnagyobb magyar folyami lapátkerekes gőzhajó 2017 decemberében került a Hajózásért Alapítvány tulajdonába, amit kifejezetten a Szőke Tisza megmentésére hozott létre Varga Mihály, a KÉSZ Csoport alapítója, valamint Portás Csaba, az ügyért évek óta elkötelezett hajózási szakember. A hajó maradványait 2020-ban emelték ki.

(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

http://ujhazak.com