Tuzson Bence: áldozatsegítő központ nyílik Újbudán

Hamarosan áldozatsegítő központ nyílik Újbudán - jelentette be az igazságügyi miniszter kedden a XI. kerületi Prielle Kornélia utcában, a leendő központ épülete előtt tartott sajtótájékoztatón.Tuzson Bence elmondta: országosan a tizenhatodik, a fővárosban pedig a második áldozatsegítő központ lesz az újbudai, ahol júliustól már várják a szakemberek a bajba jutottakat. A második budapesti áldozatsegítő központ létesítését a tárcavezető azzal indokolta, hogy a XI.

kerületben sokan élnek, a kerület lakosságszámát tekintve az ország hatodik legnagyobb városa lenne.
   

Emellett rámutatott, hogy a fővárosban - bár a 2010-es, százezer körüliről mára már tartósan évi 40 ezer alá csökkent -, az ország többi részéhez képest magas a bűncselekmények száma. A mintegy száz négyzetméteres központ helyszínének kiválasztásáért a miniszter köszönetet mondott Király Nórának, a tárca áldozatsegítő központok kommunikációjáért felelős miniszteri megbízottjának, és kiemelte: a bűncselekmények áldozatai számíthatnak a kormányra.
    

Király Nóra hangsúlyozta: eddig Budapest egészére és Pest vármegyére is egy áldozatsegítő központ jutott, amely a pesti oldalon a Wesselényi utcában működik. Azonban fontosnak érezte, hogy Budán is kialakítsanak egyet. Hozzátette: azért is szükség van egy ilyen központra Újbudán, mert az elmúlt öt évben "a DK-s László Imre nagyon rossz fele vitte a kerületet".
    

Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője az emberközpontú politika jelentőségére hívta fel a figyelmet. A kereszténydemokrata politikus fontosnak nevezte, hogy legyen egy újabb hely a fővárosban, ahová a bajba jutott emberek fordulhatnak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com