Tuzson Bence: elindult a mesterségesintelligencia-alapú jogi információkereső

Az Igazságügyi Minisztérium elindította a mesterségesintelligencia-alapú jogi információkeresőt, a jog.gov.hu-t - jelentette be az igazságügyi miniszter hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.Tuzson Bence kiemelte: a fejlesztés célja egy felhasználóbarát, és mesterséges intelligenciával (MI) támogatott rendszer, amely lehetővé teszi, hogy mind a lakossági felhasználók, mind a jogászok könnyen, gyorsan és pontosan találják meg a számukra szükséges jogi és szakmai információkat.

A miniszter szavai szerint az új jogtár fejlesztése az elmúlt időszakban megkezdett deregulációs munka része, amelynek lényege a jogi és adminisztrációs egyszerűsítés, a felesleges párhuzamok megszüntetése, a jogszabályok átláthatóvá tétele. Szemléletváltást kellett végrehajtanunk, amelynek lényege, hogy a dereguláció mellett az átláthatóságra kell koncentrálnunk - jelentette ki.

Tuzson Bence a jogtár működéséről elmondta, ha "egyszerű, emberi nyelven, tehát nem jogi nyelven" felteszünk a jogtárnak egy kérdést, akkor erre egyszerű, érthető, jogilag korrekt, helyes MI-alapú választ kapunk. "Nem nagyon van a világban ilyen típusú fejlesztés" - mondta. A miniszter hangsúlyozta: az ország jogrendszerének átláthatósága komoly versenyképességi kérdés is, hiszen fontos, hogy a vállalkozások gyorsan és hitelesen tudjanak tájékozódni jogi kérdésekben. A fejlesztés ugyanakkor az állampolgárok számára is hasznos - jelezte, példaként említve: ha valaki beírja a rendszerbe, hogy beleütköztek az autójába, és az összetört, akkor a jogtárból megtudhatja, hogy mi a teendője, milyen eljárásrendet kell követnie az ügyintézés során.

Tuzson Bence beszámolt arról, hogy a jogtár fejlesztéséhez feldolgozták az összes magyarországi jogszabályt és az az önkormányzati rendeleteket. Palkovics László mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos kiemelte: a Microsoft 145 országot értékelő, 2025-ös tanulmánya szerint Magyarország a 19. helyet elfoglalva a legfejlettebb országok között szerepel az MI alkalmazását vizsgáló ranglistán, megelőzve ezzel Németországot, Dániát, Lengyelországot vagy Csehországot.

Az új jogtár nemcsak kényelmi szolgáltatás, hanem stratégiai kérdés is - húzta alá. Hozzátette: a kormány elkötelezett az MI irányába. A kormánybiztos megjegyezte: a cél, hogy a rendelkezésre álló adatsorból, adathalmazból legyen egy "jövőre vonatkozó tudás." A fejlesztésnek bürokrácia csökkentő hatása van, emellett gazdaságfejlesztési kérdés is, hogy átlátható legyen a jogrendszer - magyarázta, megjegyezve: fontos, hogy ne csak az ipar legyen high-tech, hanem a hozzá tartozó gazdasági környezet is.

Nagy Elek, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke közölte: a magyar vállalkozások számára ez a fejlesztés komoly mérföldkő lesz. A projekt közelebb visz továbbá a "hatékony, digitális, okos állam" megvalósításához - mondta, jelezve: Magyarországon megvannak a feltételei annak, hogy három-öt éven belül megvalósuljon a teljes körű digitalizáció, vagyis, hogy az ügyek több mint kilencven százalékát digitálisan lehessen intézni.

Nagy Elek hangsúlyozta: a magyar gazdaság ma komoly válaszút előtt áll, újfajta szövetségre van szükség az állam és a vállalkozók között. Az állam feladata a jövőben, hogy innovációs katalizátorként szerepeljen a vállalkozáspolitikában - magyarázta. Szavai szerint az igazságügyi tárca úttörő szerepet vállalt abban, hogy megvalósuljon ez a szemléletváltás. Az iparkamara elnöke hangsúlyozta: a végső cél az, hogy a teljes magyar gazdaság termelékenysége növekedjen.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Menekülés és előállítás

Menekülés és előállítás

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság kábítószer birtoklása miatt folytat eljárást egy férfival és egy fiatalkorú lánnyal szemben.

Lenyelt kapszulákban csempészték a kokaint – nemzetközi drogfutárhálózatot buktatott le a KR NNI

Lenyelt kapszulákban csempészték a kokaint – nemzetközi drogfutárhálózatot buktatott le a KR NNI

Hat futár, a bűnszervezet magyar irányítója, valamint két szervező is a gyanúsítottak között van a hazai eljárásban.

Őrizetben a szikés garázda

Őrizetben a szikés garázda

Egy 42 éves férfi előbb egy pékségben kezdett el agresszívan viselkedni egy párral szemben, majd a közeli parkban bántalmazta a férfit, és egy szikét is elővett.

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

Az országot érintő rendkívüli hőség miatt egyre többen keresnek felfrissülést a strandokon, fürdőkben és a természetes vizek partjain.

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban, a rendőrség pénteki tájékoztatása szerint vizsgálják az ügyet.

Kriminális helynevek

Kriminális helynevek

A magyarlakta vidékeket járva számos olyan város, falu, természeti képződmény nevével találkozhatunk, melyek a fülnek ismerősen hangzanak, de nem mindig kellemes a jelentéstartalmuk.

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Nem menekülhetett el az igazságszolgáltatás elől az a 43 éves nő, aki 2022-ben késsel támadt kolléganőjére, majd a Székesfehérvári Törvényszék 4 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

Mindenki szeme láttára

Mindenki szeme láttára

A nagykátai rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a szeméremsértőket.

Életmentő beszélgetés

Életmentő beszélgetés

Egy rendőr lélekjelenlétének és kommunikációs készségeinek köszönhetően sikerült megmenteni egy 19 éves férfi életét Hőgyészen.

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére a hétvégére - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com