Tuzson Bence: Európa nagy bajban van

Európa nagy bajban van, versenyképességét tekintve lemaradt Kínától és az Egyesült Államoktól - mondta Tuzson Bence igazságügy-miniszter egy, a magyar elnökséghez kapcsolódó rendezvény előtt Budapesten, hétfőn.A magyar EU-elnökség a versenyképességet a középpontba helyezte, ezen belül is nagyon fontos a jogi, jogalkotási versenyképesség. A versenyképességet a jogszabályok, azok szerkesztése, megalkotásának ideje alapvetően határozza meg. Ezért fontos, hogy uniós szinten is beszéljünk róla - hangsúlyozta a miniszter.

Sajnos Európát ezen a téren "csőlátás" jellemzi. Nem figyelnek arra, hogy a versenyképességet segítő vagy hátráltató jogszabályok születnek. Például arra, hogy a GDPR versenyképességi szempontból az unióban mit jelent a kis- és középvállalkozások számára, miközben ezek a szabályok nem vonatkoznak az EU-n kívüli versenytársakra, akik így versenyképesebbek lehetnek - jegyezte meg a miniszter.

Európa lemaradt a digitalizáció és a mesterséges intelligencia területén is, pedig fontos, hogy ezeket alkalmazzuk jogi területen - figyelmeztetett a miniszter. Kifejtette: "Ma még van esélye az EU-nak, de az utolsó pillanatban vagyunk", hogy utolérjük azokat a versenytársakat, amelyek hatalmas globális kihívást jelentenek az EU számára.

Ez a magyar elnökség célja - mondta Tuzson Bence az EU-elnökséghez kapcsolódó Jogi versenyképesség - A jog eszközeivel a versenyképesebb Európáért című nemzetközi konferencia előtt.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com