Tuzson: hétszáz féle felesleges ügyintézés szűnhet meg

A kormányablakoknál intézhető 2500 féle ügyből eddig hétszáz olyan ügytípust találtunk, amelyek feleslegesnek tűnnek - jelentette ki a közszolgálatért felelős államtitkár a felújított járási hivatal átadásán szerdán Oroszlányban.Tuzson Bence elmondta, ezekben az ügyekben jogszabály írja elő a bejelentési kötelezettséget, azonban a keletkezett adattal az állam nem kezd semmit, illetve előfordul, hogy ugyanabban az ügyben, ugyanannál a hivatalnál többféle iratot kell benyújtani.

    
"Arra törekszünk, hogy a következő időszakban egységes és jól működő kormányhivatali rendszer jöjjön létre, ahová az embereknek egyre kevesebb ügy miatt kelljen betérni" - fogalmazott az államtitkár.     Czunyiné Bertalan Judit, (Fidesz) a térség országgyűlési képviselője emlékeztetett arra, hogy a járási hivatal jelenlegi épülete az oroszlányi városközpont meghatározó épületeként általános iskola volt, majd a csökkenő gyermeklétszám miatt bezárták.
    

"Ha 2010 és 2014 között nem kezdjük el az épület megmentését, mára az enyészeté. A volt iskolára eddig közel egymilliárd forintot fordítottunk, az összegből mintegy hétszáz millió forint állami forrásból érkezett" - mondta a képviselő. Kancz Csaba kormánymegbízott összegzése szerint az oroszlányi korszerűsítés egy komplex program része, melyben a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal egymilliárd forintot meghaladó forrást nyert el közhivatalok energetikai korszerűsítésére, kilenc helyszínen.
    

Eddig Esztergomban, Komáromban, Oroszlányban, Tatán és Tatabányán újítottak fel földhivatalokat, valamint a járási foglalkoztatási osztályok épületeit. A legtöbb helyen szigetelték az épületet, új nyílászárókat építettek be és szabályozható fűtést alakítottak ki, valamint napelemeket szereltek fel. A programban érintett összes intézmény energiamegtakarítása évente 326 tonnával csökkenti az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását. Az éves villamosenergia-megtakarítás meghaladja az 1,3 millió kilowattórát, amely jelentős mértékben csökkenti a fenntartási költségeket.
    

Lazók Zoltán (MSZP-DK-Együtt) polgármester emlékeztetett arra, hogy három és fél évvel ezelőtt kezdődött Oroszlányban az élhető és szolgáltató városközpont kialakítása, amelyhez az önkormányzat 270 millió forinttal járult hozzá és fokozatosan töltötték meg funkcióval a megüresedett, egykori Arany János Általános Iskolát.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com