Tuzson: ki kell vizsgálni a Soros-hálózat választási csalását

Ki kell vizsgálni a Soros-hálózat internetes választási csalását - nyilatkozta a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár pénteken a közmédiának, jelezve: az elmúlt napokban olyan kormányt támadó hirdetések jelentek meg az interneten, amelyek mögött Soros egyik óriási internetes aktivistahálózata, az Avaaz áll.Választási csalásra készülnek a Soros-hálózat emberei, akik külföldről, külföldi pénzből akarják illegális módon befolyásolni a vasárnapi magyar országgyűlési választások eredményét - jelentette ki Tuzson Bence.

    
Úgy fogalmazott, a legnagyobb és legerősebb Soros-szervezet, az Avaaz nyilvánvaló célja, hogy eltávolítsa Orbán Viktor miniszterelnököt és Magyarország nemzeti kormányát. Ez a szervezet 194 országban van jelen és 46 millió tagja van, elsődlegesen pedig Soros György pénzéből működik, internetes kampányokat folytatva - fejtette ki. Aláhúzta, ilyen módon befolyásolták már a kanadai, az amerikai, a francia és az olasz választások eredményeit is, mindenhol a bevándorlásellenes jelöltekkel szemben kampányolva.
    

Az államtitkár szerint a választás előtt érzékelhető, hogy a szervezet tevékenysége Magyarországon is felerősödött, például az internetes hirdetésekben, körlevelekben és a Soros György által támogatott jelölteknek nyújtott pénzadományokban. "Mindez azt jelenti, hogy Soros Györgyék most már kívülről, több százezer dollárral akarják befolyásolni a magyar választásokat" - mondta Tuzson Bence.


Kiemelte, a "Soros-birodalom" egy bevándorláspárti kormányt akar felállítani, amit Magyarország és a magyar kormány határozottan elutasít. "Nem hagyhatjuk azt, hogy külföldről, külföldi pénzből befolyásolják a magyar választások eredményét" - hangoztatta, a legdurvább beavatkozásnak nevezve a történteket.
    

Közölte: a kormány arra kéri a hatóságokat, hogy haladéktalanul vizsgálják meg az ügyet. Arra kérjük az adatvédelmi hatóságot, hogy vizsgálja meg, hogyan szerezhették meg külföldi szervezetek magyar állampolgárok adatait - mondta Tuzson Bence. Kijelentette: Magyarország nemzeti szuverenitását meg kell védeni, a kabinet ezért még a választásig jogi lépéseket tesz.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Az éj leple alatt kötött el egy kocsit két 16 éves fiú.

Bokorban próbált elbújni

Bokorban próbált elbújni

A riasztó buktatta le, a bokor pedig nem rejtette el – a rendőrök még a helyszínen elfogták a betörőt Kecskeméten.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Loptak, hogy befizesse a bírságot

Loptak, hogy befizesse a bírságot

A pásztói rendőrök elfogták azt a fiatal párt, akik előre kitervelten megloptak egy idős asszonyt.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Két kerékpáros halt meg egy Békés határában történt közlekedési balesetben.

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

A készenléti rendőrök a magyar–osztrák–német vonatkísérő szolgálat keretében nemzetközi járaton intézkedtek egy 25 éves ukrán férfival szemben.

Megszegte a szabályt

Megszegte a szabályt

A férfi a távoltartás hatálya alatt zaklatta azt a nőt, akit korábban bántalmazott.

http://ujhazak.com