Tuzson: márciusban lép hatályba a kormányhivatalok működésének egyszerűsítését célzó jogszabálycsomag

Március 1-jén lép hatályba a kormányhivatalok működésének egyszerűsítését célzó, nyolcvan törvényt módosító jogszabálycsomag - közölte a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán.Tuzson Bence hozzátette, hogy a csomag bizonyos elemeit már január 1-jén bevezetik. A jogszabálycsomag célja, hogy egyszerűbb és gyorsabb ügyintézést tegyen lehetővé - mondta. A változtatások közül megemlítette, hogy a tartósan beteg vagy fogyatékossággal élő gyereket nevelőknek nem kell új igazolást benyújtani a gyermek 18. életévéig, ha annak állapota "végleges" - közölte az államtitkár.

   
Megszűnik a megváltozott munkaképességűek esetében az évenkénti felülvizsgálat, ha az egészségkárosodás jelentős, és önellátásra nem, vagy csak segítséggel képes emberről van szó - mondta Tuzson Bence. Az egyéni vállalkozóknak az engedélyezés helyett csak bejelentési kötelezettségük lesz több ügyben, a területi közigazgatásban pedig megszűnik a kétfokú ügyintézés - tette hozzá.
    

Tuzson Bence elmondta: a kormány a földhivatali rendszer megváltoztatásán is dolgozik, ami várhatóan két évet vesz majd igénybe, komoly informatikai fejlesztésekkel.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Lezárja, és elbontja a Gemenc Zrt. a szekszárdi Bati-kereszt közelében álló kilátót, amely életveszélyessé vált - közölte csütörtökön Facebook-oldalán az erdőgazdaság.

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Egy korábbi sérelem miatt akartak elégtételt venni egy nagytarcsai férfin.

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

http://ujhazak.com