Uber: a demonstráció megerősíti, hogy szükség van modern szabályozási keretre

Az Uber szerint a hétfői budapesti taxisdemonstráció csak megerősíti, hogy szükség van egy olyan modern szabályozási keretre, amely figyelembe veszi az új technológiák jelenlétét és pozitív hatását.

A szolgáltató hétfői, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint erről tárgyalnak a döntéshozókkal is.
A taxisok hétfő kora reggel óta tartanak demonstrációt a fővárosban a Bajcsy-Zsilinszky út, a József Attila utca és az Andrássy út kereszteződésében az Uber ellen.

0

Délelőtt petíciót adtak át a Főpolgármesteri Hivatalban, majd a Városháza előtt megjelenő taxisok közül négy képviselő tárgyalt Tarlós István főpolgármesterrel. A találkozón nem született megállapodás, így a taxisok folytatják meghirdetett demonstrációjukat.

A Budapesti-rendőrfőkapitányság (BRFK) az MTI megkeresésére azt válaszolta, hogy a BRFK a hatályos jogszabályok alapján, a szükséges erőkkel és eszközökkel biztosítja a demonstrációt.

Az MTI azt szerette volna megtudni a rendőrségtől, hogy kezdődtek-e már az előre be nem jelentett demonstrációról egyeztetések a rendőrség és a taxisok között, utólag kértek-e területfoglalási engedélyt a demonstrálók, illetve, ha továbbra is folytatják demonstrációjukat, a rendőrség tervez-e bármilyen intézkedést a forgalom helyreállítása érdekében.

Az Uber internetes fuvarmegosztó szolgáltatás a világ 68 országában, több mint 310 városban volt elérhető idén januárban, és - a hozzá hasonló vállalkozásokkal együtt - komoly konkurenciát támaszt a hagyományos taxi szolgáltatásnak szerte a világban.

A szolgáltatás lényege, hogy a rendszeréhez csatlakozó (hivatásos vagy akár nem hivatásos) autósok és leendő utasaik okostelefonra letölthető alkalmazáson keresztül, közvetlenül találhatnak egymásra, és a viteldíjat is a rendszeren keresztül rendezik.

Az Uber múlt héten azt közölte, hogy utazásmegosztó szolgáltatásukat használók száma Budapesten 2015-ben folyamatosan nőtt, már 80 ezernél tart, ami nyolcszorosa a tavaly év elején mértnek. Tájékoztatásuk szerint az autós partnerek száma a 2015. év eleji 200-ról év végére 1200-ra emelkedett. Az utasok többsége budapesti, de a külföldi felhasználók száma is jelentős.

MTI

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com