Ugrósdy Márton: hetek óta nő a feszültség az ukrán-orosz határon

Hetek óta nő a feszültség az ukrán-orosz határon - mondta a Külgazdasági és Külügyi Intézet igazgatója az M1 aktuális csatornán szerdán.Ugrósdy Márton szerint erőfitogtatás folyik orosz részről, katonákat vonultatnak fel a határra, az ukránok pedig támadástól tartanak. Hozzátette: ezt "a tétek emelésének tekinthetjük", mielőtt valamiféle megállapodás, alku születne a nagyhatalmak között.  
    

Azzal összefüggésben, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök úgy nyilatkozott kedden, országa kész haditechnikai lépéseket tenni, ha a NATO tovább közeledik a határai felé, azt mondta: az orosz stratégiai gondolkodásban nagyon fontos szerepet játszik, a NATO távolsága az orosz határtól. Hozzátette: ezt általában a rakéták repülési idejére szokták "lefordítani", ami Putyin szerint 5-10 perc Moszkva esetében.
    

Az egyik legfontosabb stratégiai érdek, hogy a NATO katonai jelenlétét minél messzebb tartsák az orosz határtól - mondta. Ugrósdy Márton hangsúlyozta: miközben az Európai Unió és Oroszország kapcsolatában van politikai ellenérzés az orosz vezetéssel szemben és uniós szankciók vannak érvényben Moszkvával szemben, európai cégek eurómilliókat fektetnek be Oroszországban az energiaszektorban.
    

Arról is beszélt, hogy az Egyesült Államok szeretné, ha Európa harciasabb lenne, ám az Északi Áramlat 2-vel kapcsolatos szankciók esetében az amerikaiak is "visszatáncoltak". Ugrósdy Márton értékelése szerint az amerikaiak évtizedekkel ezelőtt felismerték, hogy "két nagy ellenféllel nem tudnak egyszerre küzdeni". Oroszországot megpróbálják az amerikaiak "leválasztani" Kínáról, hogy a kínai kihívásokra koncentrálhassanak.
    

Hozzátette: ez egyelőre nem sikeres, az orosz-kínai együttműködés egyre szorosabb. Megjegyezte: az a harciasság, amelyet várhattak volna Joe Biden amerikai elnök kampányígéretei alapján, nem feltétlenül valósul meg. Arra a kérdésre, lesz-e orosz-amerikai alku, azt mondta: "kimondva" nem lesz, de szerinte a színfalak mögött igen, és az ukránok is tudhatják, hogy hosszabb távon ennek ők lesznek az áldozatai.
    

Eközben azokat az erőforrásokat, amelyekre a Nyugatnak szüksége van, már megszerezte, alkalmazzák a szabadkereskedelmi megállapodást, a vízummentesség pedig lehetővé teszi az ukránoknak, hogy munkát vállaljanak az EU-ban, több millióan már el is hagyták az országot. A szakértő azt mondta: Ukrajna "hajlamos" úgy viselkedni, mintha tagja lenne az EU-nak és a NATO-nak.
    

Nyugati részről többször elhangzott: Kijev ne számítson arra, hogy NATO-katonák érkeznek megvédeni országot az oroszoktól - tette hozzá. Kiemelte: ennek fő üzenete, hogy óvja az ukrán vezetést a meggondolatlan lépésektől, amelyek tovább eszkalálnák a helyzetet, és esetleg fegyveres összecsapáshoz vezetnének.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

http://ujhazak.com