Ügyészség: három férfi megpróbált elvenni egy céget a tulajdonosától

Egy közbeszerzési eljáráson részt vevő személyszállító cég ügyvezetőjét arra próbált rávenni három férfi, hogy adja át cégét számukra - közölte a Fővárosi Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.A közlemény szerint az autóbuszvonalak üzemeltetésével foglalkozó cég 2013-ban közbeszerzési eljárásra jelentkezett résztvevőként egy 17 milliárd forintot meghaladó értékű ajánlattal.

    
A cég ügyvezetőjét, a sértettet megkereste egy 46 éves férfi, és megkísérelte rávenni, hogy - egy ismeretlen megbízói kör részére - adja el a cégét, mert csak ebben az esetben nyerheti meg a cég a közbeszerzési eljárást. A 46 éves férfi többször - egy alkalommal 47 és 57 éves társai jelenlétében - azzal fenyegette a cég vezetőjét, hogy ha nem adja el a vállalkozást, és az nem nyeri meg a közbeszerzési eljárást, akkor több milliárd forintos bevételtől esik el a cég.
    

A Fővárosi Főügyészség a három férfi ellen kényszerítés bűntettének kísérlete miatt nyújtott be vádiratot a Pesti Központi Kerületi Bíróságra. A bíróság - nem jogerős ítéletében - a vádlottakat a váddal egyezően bűnösnek mondta ki, a 46 éves férfit 8 hónap, végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre és 1 millió 250 ezer forint pénzbüntetésre, társait pedig egymillió és 800 ezer forint pénzbüntetésre ítélte.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com