Ügyészség: két férfi húszmillió forintot csalt ki egy idős embertől

A Szigetszentmiklósi Járási Ügyészség minősített csalás bűntette miatt vádat emelt két férfi ellen, aki az úgynevezett unokázós csalás módszerével csaknem húszmillió forintot szerzett meg egy idős sértettől - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség szerdán az MTI-vel.A közlemény szerint az elkövetők még 2019 decemberében egyik este felhívták az idős korú sértettet. Az akkor még nem annyira közismert módszert alkalmazva egyikük, magát hivatalos személynek kiadva, elhitette a sértettel, hogy egyik hozzátartozója balesetet szenvedett és jelentős anyagi kár is keletkezett.
    

A módszer lényege: a beszélgetés közben a sértett önkéntelen elszólásaiból megtudott információk - például a sértett gyermekének a neve, egyéb személyes jellegű adatok - alapján a beszélgetést átvevő másik elkövető már mint a hozzátartozó beszél az áldozattal. A konkrét ügyben a két férfi megtudta a kilencven év feletti, Szigethalmon lakó sértettől, hogy otthonában húszmillió forintot tart széfben és rá tudták venni arra, hogy azt adja át egy futárnak, akit ők küldenek el hozzá.
    

A sértett ezután tizennyolc és félmillió forintot adott át a futárnak. "Az egyik vérszemet kapott elkövető még arra is vette a bátorságot, hogy visszahívja az idős embert, és közölte vele, hogy kevés lesz a pénz és küldje el a maradék másfél millió forintot is". Erre azonban a sértett már nem volt hajlandó - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Egy beteg csecsemőt vittek el engedély nélkül egy németországi kórházból, ezért a német hatóságok körözést adtak ki a gyermek megtalálása érdekében.

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

A rendőrök azután állítottak meg egy autót, hogy látták, amint egy utas kidob egy tasakot a hátsó ablakon.

http://ujhazak.com