Ügyészség: nemzetközi embercsempész-hálózat egyik vezetőjét fogták el Romániában

A Fővárosi Főügyészség indítványára kibocsátott európai és nemzetközi elfogatóparancs alapján - a magyar és román igazságügyi hatóságok közös akciójában - elfogták azt a román állampolgárságú férfit, aki a megalapozott gyanú szerint egy kiterjedt nemzetközi embercsempész-hálózathoz kapcsolódó, lokális bűnszervezetet irányított.A Fővárosi Főügyészség azt közölte csütörtökön az MTI-vel, hogy a román férfi legkésőbb 2022 februárjában hozta létre azt a jellemzően Románia, Magyarország és Ausztria területét érintő bűnszervezetet, amelynek működése egy kiterjedt nemzetközi embercsempész-hálózat tevékenységéhez kapcsolódott.
    

Az elsősorban román és magyar állampolgárokból álló bűnbanda a román férfi irányítása és utasításai alapján az Európai Unió területén illegálisan tartózkodó külföldieket csempészett Romániából vagy Szerbiából kiindulva Magyarországon keresztül Ausztriába. Az ügyészség közlése szerint a bűnszervezet tagjai sanyargatták a csempészett embereket úgy, hogy az egyik - 2022 augusztusában történt - szállítás során, a raktér túlzsúfoltsága, az út hossza és a nyári meleg hőmérséklet hatására, a külföldiek nem jutottak elegendő levegőhöz, ezek a körülmények pedig az egyik férfi halálához vezettek.
    

A magyar eljárásban eddig tíz gyanúsított van (szervezők és sofőrök), akik közül heten letartóztatásban vannak, két társuk jogerős szabadságvesztést tölt, egy ember pedig bűnügyi felügyelet hatálya alatt áll. A sikeres felderítés és elfogás érdekében a magyar és a román igazságügyi hatóságok részvételével 2023 májusában közös nyomozó csoport alakult, amelynek tevékenységét az EUROJUST koordinálta és támogatta.
    

A bűnszervezet vezetőjének elfogása érdekében - a Fővárosi Főügyészség indítványára - a bíróság európai és nemzetközi elfogatóparancsot bocsátott ki, amely alapján a román hatóságok a napokban elfogták a gyanúsítottat. A vádlott átadását követően a büntetőeljárást vele szemben a magyar hatóságok folytatják le - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

http://ujhazak.com