Ügyészség: rendőrségi adatokkal kereskedőket ítéltek el első fokon

A Győri Törvényszék Katonai Tanácsa végrehajtandó-, illetve felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt több volt hivatásos rendőrt, valamint több ügyvédet és azok ügyfeleit hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt - tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség kedden az MTI-t.Az első fokon meghozott ítélet nem jogerős - tartalmazza a közlemény. A vádirat lényege szerint az ügy egyik fő vádlottja az elkövetés idején az egyik kerületi rendőrkapitányságon szolgálatot teljesítő rendőr alezredes, aki 2012-2013-ban, anyagi ellenszolgáltatásért - alkalmanként pár százezer forintért - cserébe, budapesti ügyvéd ismerőseinek, illetve azok ügyfeleinek szolgáltatott ki adatokat rendőrségi és más hatósági nyilvántartásokból.
    

Volt olyan eset is, hogy a rendőr főtiszt pénzért cserébe, magáncélú felderítő tevékenységet is végzett a megbízóinak. Ennek keretében - egy vádlott-társával együtt - a teljes körű adatellenőrzésen túl a célszemélyeket lakcímükön megfigyelte, róluk környezettanulmányt végzett, és mindezt dokumentálta. A célszemélyek többek között a megbízók volt házastársai vagy üzleti ellenfelei voltak.
    

Egy másik esetben, a vádlott rendőrtiszt a bűnüldöző hatóságok látókörébe került ismerősének rendszeres fizetség ellenében információkat és szakmai tanácsokat adott, valamint egy esetben segédkezett neki egy hamis tartalmú feljelentés megszövegezésében. A feljelentés alapján indult büntetőeljárásban három ember alaptalanul került letartóztatásba.
    

A vád szerint szintén a volt főtiszt vádlott volt az, aki egy másik rendőrrel együtt, még 2008-2009-ben egy vállalkozó előtt azt a látszatot keltette, hogy anyagi ellenszolgáltatásért cserébe, egy önkormányzati dolgozó segítségével elintézi, hogy részére az önkormányzat működési hozzájárulásokat, illetve különböző engedélyeket adjon ki.
    

Az is szerepelt a vádban, hogy egy másik volt hivatásos rendőr - szintén egy rendőr társa közbenjárásával -, anyagi ellenszolgáltatás fejében elintézte, hogy egy civil személy soron kívül lőfegyvertartási engedélyhez jusson - ismertették. A Fővárosi Nyomozó Ügyészség vádiratában összesen 13 vádlott - 5 rendőr, 2 ügyvéd, 6 civil - szerepelt, egy civil azonban az eljárás során elhalálozott. A törvényszék katonai tanácsa a rendőr vádlottak közül négyet 2-4 év közötti tartamú letöltendő börtönbüntetésre, valamint pénzbüntetésre és vagyonelkobzásra ítélte, az ötödik hivatásos vádlott pedig felfüggesztett börtönbüntetést kapott.
   

Az ügyvéd vádlottakat a bíróság felfüggesztett börtönbüntetésre, valamint pénzbüntetésre ítélte, az ügy civil vádlottjai pedig felfüggesztett börtönbüntetést, illetve megrovást kaptak. Az ítélet ellen a vádlottak és védőik fellebbeztek - olvasható a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Fiatalok meztelen képeit töltötte fel

Fiatalok meztelen képeit töltötte fel

A rendőrök elfogták a 26 éves ajkai férfit, őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.

Két doboz sört rabolt

Két doboz sört rabolt

A gödöllői rendőrök egy órán belül elfogtak egy 40 éves férfit, aki két doboz sör miatt bántalmazott egy bolti alkalmazottat Turán.

Lopott lapáttal tört-zúzott otthon

Lopott lapáttal tört-zúzott otthon

Videóhívásban fenyegette meg a családtagjait, majd dührohamában szinte mindent szétvert maga körül egy 30 éves nagysápi férfi.

Őrizetbe vették a barátját

Őrizetbe vették a barátját

Büntetőeljárás keretében vizsgálják a rendőrök a szentlőrinci lány halálesetének körülményeit, emberöléssel gyanúsítják az áldozat barátját.

Két keréken ment rabolni

Két keréken ment rabolni

A bíróság elrendelte letartóztatását egy 24 éves hatvani fiatalembernek, aki a nyílt utcán rabolt ki egy férfit Gyöngyösön.

Ököllel rendezte a vitát

Ököllel rendezte a vitát

Az érdi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt a 63 éves férfit, aki egy közlekedési konfliktus miatt ütött meg egy rollerest.

Vádat emeltek egy nő ellen, aki a gyermekeit bántalmazta és elhanyagolta

Vádat emeltek egy nő ellen, aki a gyermekeit bántalmazta és elhanyagolta

A Ceglédi Járási Ügyészség több rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat egy nővel szemben, aki a gyermekeit bántalmazta és elhanyagolta - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Szó szerint útját állták a drognak

Szó szerint útját állták a drognak

Az M60-as autópálya kozármislenyi lehajtójánál került kutyaszorítóba egy díler.

Terhes élettársát bántalmazta

Terhes élettársát bántalmazta

Személyi szabadság megsértése miatt vettek őrizetbe egy 33 éves férfit.

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Az újbudai rendőrök őrizetbe vették azt a két férfit, akik a gyanú szerint otthonában raboltak ki egy férfit a fővárosban.

http://ujhazak.com