Ügyészség: több mint ötven köbméter fa kitermelését titkolta el egy erdész

Nagyobb értékre bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntette miatt emelt vádat a Nagyatádi Járási Ügyészség egy erdész ellen, aki több mint ötven köbméter fa kitermelését titkolta el, és ezzel mintegy másfélmillió forint kárt okozott az erdőgazdálkodónak; a fa kitermelésében segítő vállalkozóval szemben szintén vádat emelt az ügyészség - közölte a Somogy Vármegyei Főügyészség szerdán az MTI-vel.A közlemény szerint az ötvenes éveiben járó férfi csaknem húsz éve dolgozott egy Somogy vármegyei erdészeti vállalatnál, ahol a munkakörébe tartozott a faanyag kitermelésének ellenőrzése, majd az elszállítás engedélyezése is. Ezt kihasználva a vádlott több alkalommal a ténylegesen kitermelt és elszállított mennyiségnél kevesebbet jelentett a munkáltatójának, a különbözetet pedig eltulajdonította.
    

A sikkasztásban 2023 januárjától a vádlott segítségére volt egy kitermelést végző vállalkozó is, akivel abban állapodtak meg, hogy rendszeresen az erdész által leigazoltnál nagyobb mennyiségű fát fognak kitermelni, majd a többletet eladják. Így már az első hónapban több mint ötven köbméter faanyag árával károsították meg az erdőgazdálkodót.
    

Az ügyészség a vádlottakkal szemben börtönbüntetésre, közügyektől eltiltásra és pénzbüntetésre tett indítványt a nagyatádi járásbíróságnak. Javasolta azt is, hogy az erdészt tiltsák el foglalkozása gyakorlásától és rendeljenek el vagyonelkobzást.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com