Ügyészség: vádat emeltek a terézvárosi ingatlanügyletek miatt

A Fővárosi Főügyészség tizenhat emberrel - tizennégy egykori önkormányzati képviselővel és két volt jegyzővel - szemben nyújtott be vádiratot a terézvárosi ingatlanügyletek miatt.A főügyészség hétfői közleménye szerint a Kúria még 2019-ben - az Andrássy út 3. és 47. szám alatti ingatlanok elidegenítése miatti bűnügyben - kimondta, hogy hűtlen kezelés bűntettének tettesei azok az önkormányzati képviselők, akik a polgármestert önkormányzati ingatlan versenyeztetési eljárás nélküli, forgalmi értéken aluli értékesítésére és adásvételi szerződés megkötésére hatalmazzák fel, amelynek következtében az önkormányzat vagyonában kár keletkezik.

     
A döntés lehetővé tette a nyomozást korábban megszüntető határozatok részbeni felülvizsgálatát - tették hozzá. A vádirat szerint a vádlottak a kötelező versenyeztetésre vonatkozó törvényi rendelkezést megsértve, 2003 és 2005 között több terézvárosi ingatlant valós forgalmi értéken alul értékesítettek. Az okozott vagyoni hátrány - vádlottanként - 953 és 220 millió forint között állapítható meg.
    

A Fővárosi Főügyészség vádiratában indítványozta, hogy a bíróság egyesítse jelen ügyhöz a Jókai utca 10. szám alatti ingatlan elidegenítésének megkísérlése miatt a Pesti Központi Kerületi Bíróságon indult bűnügyet.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Intim fotóival zsarolták

Intim fotóival zsarolták

Több mint 2,4 millió forintot fizetett zsarolóinak egy szécsényi férfi, akit intim fotói közzétételével fenyegettek.

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

A Pest vármegyei nyomozók kábítószer-kereskedő párosra csaptak le egy parkolóban.

Értelmetlen cselekedetek

Értelmetlen cselekedetek

A helyi gyanúsított egy kocsit akart elkötni Jászfényszarun, ami meghiúsult, majd kis idő múlva felgyújtott egy házat.

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kirabolt egy idős férfit, majd kerékpáron menekült el Bátonyterenyén egy nő, akit ezután szintén kerékpáron üldözött egy szemtanú.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

http://ujhazak.com