Ügyfeleit évekig becsapó ügyvédet fogott el a rendőrség

Elfogott a rendőrség egy budapesti ügyvédet, aki ügyfeleit éveken keresztül becsapva több mint félmilliárd forinthoz jutott - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön.A rendőrség honlapján azt írták: egy fővárosi vállalkozás 200 millió forintot utalt a 49 éves férfinak, aki üzleti lehetőségeket, piackutatást és pénzügyi közvetítőtevékenységet ígért cserébe, de semmit sem teljesített.

    
A feljelentés után a nyomozók még kilenc embert azonosítottak, akiktől a gyanúsított 2015 és 2019 között befektetési konstrukciók ígéretével csalt ki nagyobb összegeket. Volt olyan sértett is, akitől ügyvédi letétbe vett át több mint 51 millió forintot, amellyel azóta sem számolt el hiánytalanul. A nyomozók a férfit Budapesten, az I. kerületben fogták el vasárnap, és lefoglaltak mintegy 700 ezer forint készpénzt, informatikai eszközöket, a bűncselekményekkel összefüggő dokumentumokat és több motorkerékpárt.
    

A rendőrség a férfit különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás, sikkasztás és ügyvédi visszaélés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatta, majd őrizetbe vette. A bíróság szerdán elrendelte a gyanúsított bűnügyi felügyeletét - olvasható a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com