Ügyvéd: egyértelmű helyzetet festenek le a túlélők vallomásai

A rendőrség 300 oldalas kihallgatási jegyzőkönyve alapján elmondható, hogy egyértelmű helyzetet festenek le dél-koreai túlélők vallomásai a május végi dunai hajóbaleset pillanatáról. Erről a balesetben meghalt magyar hajóskapitány családjának ügyvédje beszélt pénteken az M1 aktuális csatornán.Gulyás Krisztián hozzátette: a túlélők közlése szerint a Viking Sigyn szállodahajó hirtelen jelent meg a Hableány mögött, és szinte mindenkiben felmerült annak a lehetősége, hogy baleset fog történni.

    
Az ügyvég álláspontja szerint a tragédia a szállodahajó, illetve az azt vezető kapitány mulasztásának következménye. Mint mondta, a kormányállás hangrögzítője révén kiderült, hogy az egyik utas jelezte a Viking Sigyn kapitányának, hogy elütött egy hajót, továbbá az is bizonyos, hogy a szállodahajó rendszere az ütközés előtt másfél perccel jelezte, hogy előttük halad egy hajó.
    

Gulyás Krisztián megerősítette, hogy a Viking hajónaplóját kiradírozható tollal írták, s azt is, hogy a kapitány adatokat törölt telefonjáról az ütközés után. A Hableány sétahajó május 29-én este a Margit híd közelében süllyedt el, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A Hableányon 35-en utaztak, 33 koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. A balesetet követően hét koreait sikerült kimenteni, illetve hét holttestet találtak. Azóta újabb 20 holttest került elő, egy embert még keresnek a hatóságok.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com