Uhufiókával gyarapodott a veszprémi állatkert

Uhufióka kelt ki a közelmúltban a veszprémi állatkertben, ahol évek óta nem volt szaporulata nagy fülesbagoly (Bubo bubo) néven is ismert madárnak - tájékoztatta Török László, az állatkert igazgatója kedden az MTI-t.

Közlése szerint a madár természetvédelmi értéke igen magas, hiszen hozzávetőlegesen csupán 30 nyilvántartott nagy fülesbagolypár él Magyarországon. Hozzátette: a pontos számot azért nehéz megmondani, mert rejtőzködő fajról van szó.

uhuA veszprémi állatkert bagolypárja áprilisban rakott fészket, a fióka május elején kelt ki. A kisbaglyot az állatkert orvosa kedden látta el mikrochippel. Az uhufióka neme egyelőre nem ismert, azt később, a kitollasodás után tudják majd meghatározni - mondta el az igazgató.

A látogatók a ragadozó madarakat bemutató röpdében tekinthetik meg a fiókát. Az uhu a legnagyobb bagolyfajok egyike, minden nála apróbb állatot elfog, fő táplálékát a rágcsálók teszik ki. Az Európában és Ázsiában őshonos uhu kerüli az emberlakta területeket, a nehezen megközelíthető, fákkal borított vagy sziklás, szakadékokkal szabdalt területeket választja élőhelyéül - tette hozzá Török László.
forrás:MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A kerítés buktatta le apát és fiát

A kerítés buktatta le apát és fiát

Nem a legjobb rejtekhelyet választotta a páros: egyszerűen a kerítésre akasztották a kábítószert tartalmazó zacskót, ráadásul átlógott a szomszéd oldalára.

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Lezárja, és elbontja a Gemenc Zrt. a szekszárdi Bati-kereszt közelében álló kilátót, amely életveszélyessé vált - közölte csütörtökön Facebook-oldalán az erdőgazdaság.

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Egy korábbi sérelem miatt akartak elégtételt venni egy nagytarcsai férfin.

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

http://ujhazak.com