Új és újrainduló BKK-járatok

Járatokat indít újra májusban a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), a 15-ös busz is hosszabb útvonalon jár.

BKKA központ MTI-hez szerdán eljuttatott közleménye szerint csütörtökön újraindul két idényjárat, a csepeli strandfürdőhöz közlekedő 171-es és az Óbudai-szigetre közlekedő 226-os busz.

Szintén csütörtökön nyári menetrend lép életbe a D11-es, D12-es és D13-as jelzésű hajójáratokon. A D11-es vonalon az indulási időpontok változnak, míg a D12-es hajójárat csütörtöktől hétköznapokon egész nap közlekedik.
A csak hétvégente járó D13-as hajó üzemideje bővül: az első hajó egy órával korábban indul, és egy rövidített útvonalú járat is közlekedik a Jászai Mari tér és a Rómaifürdő között. Az utolsó, teljes vonalon végighaladó D13-as hajó egy órával később, míg az utolsó, rövidített útvonalon közlekedő hajójárat egy, illetve másfél órával később indul el.

A Péterfy Sándor utcai kórház jobb megközelíthetősége érdekében csütörtöktől a 73-as és a 76-os, majd hétfőtől a 79-es troli útvonalán is Péterfy Sándor utca néven új megállóhelyet alakítottak ki a kórház mellett. A jelenlegi Péterfy Sándor utcai megállóhely is használatban marad, de Munkás utcaként szerepel a menetrendben. Az egyenletesebb követés érdekében csütörtöktől a 73-as és 76-os járat menetrendjében változnak az indulási időpontok is.

Május 17-től, szombattól meghosszabbított útvonalon, a Gyöngyösi utcai metróállomásig közlekedik a 15-ös autóbusz, így a Marina part térsége is elérhetővé válik közösségi közlekedéssel. Emellett 115-ös jelzéssel új járatot indítanak, amely a Boráros tér és az Árpád híd között fog közlekedni.

MTI

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com