Új igazgatóság a Takarékbanknál és az integrációs szervezetnél

A Takarékbank közölte: a Takarék Csoport központi bankjának új igazgatósági és felügyelőbizottsági tagjai a szövetkezeti hitelintézeti integráció és a takarékszövetkezetek elismert vezetői lettek.

A változások szervesen illeszkednek a szövetkezeti hitelintézeti integráció stratégiájába, melynek célja, hogy a szektor hagyományaira és az integráció értékeire alapozva egy olyan pénzügyi csoport épüljön, amely meghatározó szerepet tölt be a lakosság és a kis- és közepes vállalkozások pénzügyi igényeinek kiszolgálásában.



A bank részvényesei Vida Józsefet és Szabó Leventét a Takarékbank belső igazgatósági tagjává választották, Hartmann Imrét (Pannon Takarék), Osztrogonácz Gábort (Szigetvár Takarék), Bogdán Jánost (B3 Takarék), Vargáné Králik Katalint (Centrál Takarék) és Moizs Attilát (Mecsek Takarék) pedig az igazgatóság külső tagjává.

A felügyelőbizottság új tagjai: Sebestyén István (Fókusz Takarék), Gáspár Csaba (Hungária Takarék), Krausz Róbert (Kelet Takarék), Varga Antal (Országos Takarékszövetkezeti Szövetség, OTSZ), Turi Dénes (OTSZ), Ölveti Zsolt (Hajdú Takarék) és Görög Tibor (Pillér Takarék). Az új tisztviselőket a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hozzájárulását követő alakuló ülésen választják meg a testületek.

Az SZHISZ-nál a változások hátterében az áll, hogy - a 2016. november 17-én megjelent kormányhatározatnak megfelelően - szétválasztják az integráció központi szerveinek funkcióit és feladatköreit, a Takarékbank kizárólag az üzleti, míg az SZHISZ a szektor prudenciális irányításáért lesz felelős.
Az integrációs szervezet eddigi vezetői - Vida József, Osztrogonácz Gábor és Hartmann Imre - az új rendszerben elsősorban az integráció üzleti tevékenységét kívánják segíteni, ezért a jövőben a Takarékbank tisztségviselőiként folytatják munkájukat.

Az SZHISZ közgyűlése a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) javaslata alapján hétéves időtartamra az integrációs szervezet igazgatósági tagjának választotta Simon Katalint, az MFB vezérigazgató-helyettesét, Tófeji Edinát, az M7 Takarék Szövetkezet elnök-ügyvezetőjét valamint Tajthy Attilát, az SZHISZ korábbi jogi, titkársági és szabályozási osztályának igazgatóját. Az igazgatóság tagjai Tajthy Attilát választották az SZHISZ igazgatóságának elnökévé.

Távozott az integrációs szervezet eddigi ügyvezetője, Gázmár Zoárd is, munkáját az igazgatóság döntése értelmében Tajthy Attila veszi át. Az SZHISZ felügyelőbizottsága változatlan összetétellel folytatja munkáját.

MTI

Hozzászólások

Csak a haja bánta

Csak a haja bánta

Lakástűzből először mentett életet Péter Nóra zászlós, a Miskolci Rendőrkapitányság Vasúti Rendőrőrs járőrparancsnoka, és annyira belemelegedett, hogy csak utána vette észre, a haja megsínylette.

Rendőrök találtak rá az ártérben eltévedt fiatal lányra

Rendőrök találtak rá az ártérben eltévedt fiatal lányra

Szerencsés kimenetelű keresőakciót hajtottak végre a hódmezővásárhelyi rendőrök.

Valóban csak pihenni akartak?

Valóban csak pihenni akartak?

Egy éber rendőr figyelmességének köszönhetően két körözöttet fogtak el március 17-én Budapesten, a XIV. kerületben.

Indul a tavaszi szezon

Indul a tavaszi szezon

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság fokozott óvatosságra és tudatos vagyonvédelemre hívja fel a lakosság figyelmét a külterületi ingatlanok biztonságáért.

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

Magyarországon egyre javulnak a bűnügyi statisztikák, az előző évekhez hasonlóan tavaly tovább csökkent a bűncselekmények száma.

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Két nap alatt három biciklit vittek el, de a rendőrök mindet megtalálták.

Kamerás kukkoló

Kamerás kukkoló

A ceglédi nyomozók rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

http://ujhazak.com