Új járásbíróság épülhet Tatán

Tatán zöldmezős beruházásban jöhet létre egy új építésű járásbíróság, miután az önkormányzattól a magyar állam megvásárolta az ehhez szükséges, közel négyezer négyzetméteres telket - mondta el a Tatabányai Törvényszék elnöke az MTI-nek.Csorba Zsolt Ödön tájékoztatása szerint az új létesítményt a mai bírósági igények szerint valósíthatják meg: a kétszintes épület földszintjén helyet kap egy - a lakosság számára elérhető - ügyfélcentrum, valamint a távmeghallgatáshoz szükséges helyiség és a tárgyalók.

   
Az új járásbíróság emeletén helyezik el a szervezet húsz dolgozóját, valamint az épület egyik részében alakítják ki a központi megyei irattárat. A telek Tata belvárosának közelében található, elérhető busszal és vasúttal, valamint elegendő parkolót biztosít az ügyfeleknek és a dolgozóknak. Az elnök tájékoztatása szerint a tervezés 2020-ban indul, az új bíróság átadása az OBH középtávú fejlesztési koncepciójában szerepel.


A tatai járásbíróság jelenleg egy a nyolcvanas években épült ingatlanban, szűkös körülmények között dolgozik, mert az épületen több szervezettel osztoznak. Komárom-Esztergom megye bírósági szervezeteiben 76 bíró és további közel 300 munkatárs dolgozik, Esztergomban, Komáromban, Tatán és Tatabányán. A tatai járásbíróságon kívül mindegyik épület felújított, Komáromban és Esztergomban az ingatlanok műemléki jellegűek, eredetileg is bíróságnak épültek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

http://ujhazak.com