Új ösztöndíjra pályázhatnak felsőoktatási hallgatók

Campus Mundi néven új ösztöndíjprogramot indított el az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a program első félévi pályázati felhívása pénteken jelenik meg - jelentette be Palkovics László oktatási államtitkár a Miskolci Egyetemen tartott sajtótájékoztatón.EmmiA "Campus Mundi - felsőoktatási mobilitási és nemzetköziesítési program" című projekt a Széchenyi 2020 program keretében, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával, összesen 9,2 milliárd forintból valósul meg. Az ösztöndíjprogram célja a felsőoktatás minőségének javítása, a végzett hallgatók foglalkoztathatóságának elősegítése, a magyarországi felsőoktatási intézmények nemzetközi szerepének, elismertségének növelése - mondta az államtitkár.

A Tempus Közalapítvány által kezelt ösztöndíjprogram mintegy kilencezer hallgatónak nyújt lehetőséget arra a következő öt évben, hogy résztanulmányokat folytathasson, szakmai gyakorlaton vagy tanulmányúton vegyen részt európai és Európán kívüli országokban.

A program hozzájárul annak a nemzeti célkitűzésnek az eléréséhez, hogy 2023-ra a hazai felsőoktatásban diplomát szerző hallgatók között 10-ről 20 százalékra nőjön azoknak az aránya, akik a tanulmányaik során külföldi részképzésben vagy szakmai gyakorlaton vesznek részt.

Ennek keretében a hallgatók külföldi tanulmányi részképzésre, szakmai gyakorlatra, illetve rövid tanulmányutakra is pályázhatnak, az így szerzett interkulturális tapasztalatok a hazatérés után jelentős előnyt biztosítanak a fiataloknak a munkaerőpiacon vagy további tanulmányaik során.

Palkovics László elmondta: a felsőoktatási stratégia része az is, hogy külföldi hallgatókat vonzzanak Magyarországra. "Ebben nem állunk túlzottan rosszul", a felsőoktatási intézményekben hallgatók 9 százaléka külföldi, ez 26 ezer fiatalt jelent, közülük tízezren orvostudományi karokon tanulnak. Jelenleg 45 ország fiataljai tanulnak nálunk - tette hozzá.

A kormány a külföldi hallgatók Magyarországra vonzását állami ösztöndíjjal segíti, a cél az, hogy a 9 százalékos arány 2022-re 15 százalékra emelkedjen - mondta az oktatási államtitkár, megjegyezve: ez azért is fontos, mert azok a fiatalok, akik Magyarországon végeznek, vélhetően kapcsolatban is maradnak az országgal, és ez a hosszú távú tudományos, üzleti, szakmai kapcsolatokat erősítheti.

Tordai Péter, a Tempus Közalapítvány igazgatója a sajtótájékoztatón azt mondta: a program pénzügyi kerete hat évre 9,2 milliárd forint, a sikeresen pályázók - attól függően, hogy mely országban tanulnak majd - havonta 186-270 ezer forint ösztöndíjat kaphatnak.

A program első, tavaszi félévi pályázati felhívása pénteken jelenik meg az alapítvány oldalán, illetve egy héten belül elérhetővé válik az online jelentkezési felület is a hallgatóknak. Tanulmányi részképzésre március 10-ig, szakmai gyakorlatra és rövid tanulmányutakra pedig április 10-ig lehet jelentkezni. A továbbiakban mindhárom ösztöndíjtípus esetében évi két - egy tavaszi és egy őszi - benyújtási határidőre számíthatnak a hallgatók.

A program lehetőséget nyújt továbbá a hazai felsőoktatási intézmények számára, hogy külföldi oktatási vásárokon, kiállításokon vegyenek részt, ami jelentősen hozzájárul a külföldi hallgatók toborzásának sikeréhez és az intézmények közötti kapcsolatok kialakításához, megszilárdulásához is.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

http://ujhazak.com