Új óvodát és bölcsődét adtak át Környén

Környén vasárnap átadták a település új óvodáját és bölcsődéjét. Az 530 millió forintos beruházást a község saját erőből valósította meg, a létesítményben 196 óvodásról és 28 bölcsődésről gondoskodhatnak - tájékoztatta a polgármester az MTI-t.

KornyeBeke László (független) elmondta, a fejlesztéshez kapcsolódva az épület egyik oldalán 200 millió forintból készült el a település új főtere.

A főtér további fejlesztésével olyan faluközpont kialakítását tervezik, ahol a községbeliek néhány száz méteres körzetben elérhetik életvitelükhöz szükséges legfontosabb intézményeket, szolgáltatókat.

Az új óvoda és bölcsőde 1600 négyzetméter alapterületű, az épületben hét, egyenként 60 négyzetméteres csoportszobát alakítottak ki, valamint 120 négyzetméteres tornatermet építettek. A beruházással az önkormányzat hét új munkahelyet teremtett.

Környe önkormányzata 2010 óta egymillió forinttal támogatja a fiatal házaspárok első lakáshoz jutását. Az összeg fele vissza nem térítendő, míg a fennmaradó félmillió forint kamatmentes kölcsön. A támogatást eddig 14 házaspár vette igénybe.

A település a környei szülők gyermekei számára 500 ezer forintot helyez el egy számlára, az összeghez a támogatott 18 éves kora után juthat hozzá. A pénz otthonteremtésre, önkormányzati ösztöndíj kiegészítésére és értelmi fogyatékos gyermekek támogatására használható fel. A szülők igénylése alapján eddig 64 gyermeknek különítettek el támogatást - ismertette a polgármester.

Környe Tatabánya és Oroszlány között található 4600 fős település. Közigazgatási területén fekszik a Tatabányai Ipari Park egy része, ahol az elmúlt években olyan világcégek jelentek meg, mint az Asahi Glas Company, a Bridgestone, a Henkel vagy a Samsung.

MTI

Hozzászólások

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

Oszlopnak ütközött a lopott autóval

Oszlopnak ütközött a lopott autóval

Kőbányán balesetet okozó autótolvajt fogtak el a rendőrök.

http://ujhazak.com