Új pénzalap jön létre tévéfilmek támogatására

A tévéfilmek és sorozatok támogatására új pénzalapot hoz létre a filmalkotások készítésével és terjesztésével kapcsolatos törvénymódosítás, amelyet 132 igen és egy nem szavazattal fogadott el a Ház kormányzati kezdeményezésre.A Televíziós Film Mecenatúra bevétele önkéntes befizetések, adományok mellett a központi költségvetésből származhat, de a médiatanács dönthet úgy is, hogy a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap forrásaiból csoportosít át összegeket az alapba.

    
A mecenatúraprogram kezelője, támogatáspolitikájának meghatározója az öttagú Televíziós Filmkollégium. A médiatanács a politika jóváhagyását csak jogszabálysértésre hivatkozva tagadhatja meg. A mecenatúrát a filmkollégium elnöke képviselheti, akit a médiatanács elnöke jelöl ki öt évre, míg tagjait miniszterek delegálják elismert szakemberek közül. Médiatanácsi tag egyaránt lehet a testület elnöke vagy tagja is. Az elnök az államtitkári illetmény 75 százalékára, míg a tagok annak 65 százalékára jogosultak.
   

A filmkollégium, amelynek szervezeti és szakmai ellenőrzését háromtagú felügyelőbizottság látja el, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) önálló szervezeti egységeként működik a jövőben. A felügyelőbizottság elnökét a médiatanács elnöke jelöli ki, a tagjait delegáló miniszterek körét a kormány rendeletben határozza meg.
    

A mecenatúra költségvetését az Országgyűlés hagyja jóvá az NMHH, valamint a médiatanács költségvetésének mellékleteként. Jövő évi büdzséjükről a Ház külön törvényben határoz majd. A program pályázatokon keresztül támogathat filmalkotásokat. A támogatott filmek nem mutathatók be mozikban. Nem támogathatók azok az alkotások, amelyekhez a Magyar Nemzeti Filmalap nyújtott forrást, de azok sem, amelyek támogatását a kormány rendelete kizárja.  
    

Pályázni olyan alkotásokkal lehet, amelynek bemutatását Magyarországon letelepedett médiaszolgáltató vállalja. A sarkalatos elemeket is tartalmazó jogszabály pontosítja azt is, mi minősül filmalkotásnak, és egyértelműsíti a nemzeti filmvagyon fogalmát. Módosulnak a Magyar Nemzeti Filmalap feladatai, a támogatási szabályok és a fiatalkorúak foglalkoztatási szabályai. A jogalkotó pontosította a rádiós és televíziós üzemeltetési pályázatok szabályait is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com