Új pszichoaktív anyagot áruló bűnszövetséget számoltak fel Kiskunfélegyházán

Új pszichoaktív anyagot, "zsályát" áruló bűnszövetséget számoltak fel a rendőrök Kiskunfélegyházán, egy 41 éves férfit őrizetbe vettek, két társa szabadlábon védekezhet - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken a rendőrség honlapján.drugsssA közlemény szerint egy aggódó szülő 2005 őszén kérte a kiskunfélegyházi rendőrség segítségét lánya zavart viselkedése és a nála talált kábítószergyanús növényi őrlemény miatt. Az átadott minta alapján a kirendelt igazságügyi vegyészszakértő megállapította, hogy a 0,22 gramm anyag új pszichoaktív anyagnak minősül.

Az ügyben büntetőeljárás indult, majd a széleskörű adatgyűjtés és nyomozás során kiderült, hogy K. József és társa legalább egy éve állítja elő a kábítószergyanús növényi őrleményt - alufóliába csomagolva vagy önzáró tasakokba kimérve - kiskunfélegyházi lakásukban, és rendszeresen értékesítik is.

A nyomozók és a megyei rendőr-főkapitányság munkatársai egyszerre két kiskunfélegyházi helyszínen tartottak házkutatást és a bűnszövetség három tagját elfogták. K. József és K. Anita tartózkodási helyén bruttó 90 gramm kábítószergyanús zöld színű anyagmaradványt, valamint több millió forint készpénzt, a 37 éves T. Alíz lakásában pedig összesen bruttó 45 gramm eladásra előkészített növényi őrleményt, valamint több tízezer forint készpénzt és mobiltelefonokat foglaltak le a rendőrök - írták.

Az eddigi adatok szerint K. József megbízásából a 29 éves K. Anita állította elő az úgynevezett zsályát, amelyet T. Alíz értékesített. A bűnszövetség tagjait új pszichoaktív anyaggal való visszaélés bűntett gyanúja miatt hallgatták ki a rendőrök.

A 41 éves férfit őrizetbe vették, és kezdeményezték az előzetes letartóztatását, két társa az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezik - áll a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com