Új sípályát és kétüléses felvonót adtak át Eplényben

Mintegy félmilliárd forintos beruházás részeként adtak át új sípályát és új kétüléses felvonót az eplényi síarénában pénteken.Révész Máriusz a kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos kiemelte: körülbelül ötszázezer ember síel Magyarországon, és a kormány számára fontos, hogy ők az országon belül is megtalálják a megfelelő lehetőségeket. Hozzátette: a nagyobb sípályákon akár 90-100 ember is dolgozik, és ezek a létesítmények a régió turisztikai életét is élénkítik.

    
Ebele Bálint az eplényi pályákat üzemeltető Síaréna Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: az ötszázmillió forintos fejlesztési programjukat az önrész mellett 150 millió forint állami támogatással és 165 millió forint banki hitellel valósították meg. Az új sípálya Magyarország legnagyobb kezdő sípályájaként egy kilométer hosszú, 50 méter széles, szintkülönbsége pedig 124 méter. Az új felvonó tizenkét tartóoszlopon a kivilágítható pálya mentén halad, felfelé egyszerre 190 utast tud szállítani.


Ebele Bálint szerint ideális esetben a felvonó óránként 1500 embert tud egy óra alatt a hegyre szállítani, átlagos kapacitásként óránként 1300 emberrel számolnak. Az ügyvezető igazgató arról is beszélt: a beruházássorozat részeként másfélszeresére növelték a hógyártó rendszert, ezt 49 hóágyú, víztározók és szivattyúállomás alkotja. Emellett beszereztek két új ratrakot, új bejáratot, síiskolát és tanulópályát, valamint vendéglátóhelyet építettek, illetve nyári attrakciókat is kialakítottak. Az új pálya közelében a vendégek számára egy fél hektáros, igény esetén bővíthető parkoló is épült.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

http://ujhazak.com