Új szabályok vonatkoznak a csomagküldésre és a veszélyhelyzeti közbeszerzésekre

Új szabályok vonatkoznak a csomagküldő-, és az üzleten kívüli kereskedelemre, valamint a közbeszerzésekre a koronavírus-járvány miatt a legfrissebb Magyar Közlönyben megjelent rendeletek szerint.Veszélyhelyzet idején a lakosság ellátása céljából végzett üzleten kívüli kereskedelmi tevékenység bejelentés és nyilvántartásba vétel nélkül folytatható a vendéglátó üzlettel, illetve napi fogyasztási cikket értékesítő üzlettel kötött szerződés alapján. Ezt a tevékenységet az ott meghatározott feltétellel a vendéglátó üzlet, illetve a napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet is folytathatja. Veszélyhelyzet idején a lakosság ellátása céljából végzett csomagküldő kereskedelem is bejelentés és nyilvántartásba vétel nélkül folytatható. Ugyanakkor a nem bejelentett és nem nyilvántartott üzleten kívüli kereskedelmi tevékenység során termékbemutatási célból vásárlók részére utazás és rendezvény nem szervezhető.

    
Veszélyhelyzet idején üzleten kívüli kereskedelmi tevékenység során élelmiszer is forgalmazható. A rendelet értelmében kizárólag napi fogyasztási cikket és vendéglátó tevékenység keretében értékesített terméket lehet így forgalmazni. A rendelet azt is tartalmazza, hogy veszélyhelyzettel összefüggésben felmerült, a kormány veszélyhelyzet elhárításáért felelős tagja vagy az általa kijelölt személy által indokoltnak ítélt,  nélkülözhetetlen kiadásokra kötelezettséget vállalni előzetes pénzügyi ellenjegyzés nélkül is lehet.


A pénzügyi ellenjegyzés a kötelezettségvállalást követően, a  kötelezettségvállalás felülvizsgálata eredményének függvényében, utólag is megtörténhet, legkésőbb a veszélyhelyzet megszűnését követő 30 napon belül. A rendelet értelmében ha a kötelezettségvállalás összege eléri a bruttó 100 millió forintot, a kötelezettségvállaló arról előzetesen köteles tájékoztatni az államháztartásért felelős minisztert.
   

Azt is tartalmazza a rendelet, hogy az ajánlatkérő eltérhet a közbeszerzési szabályoktól a koronavírus elleni védekezéssel összefüggő beszerzéseknél. A  koronavírus elleni védekezéssel összefüggő beszerzések szabályszerűségét az államháztartásért felelős miniszter utólag ellenőrzi. Európai uniós fejlesztési források felhasználásánál a koronavírus elleni védekezéssel összefüggő beszerzési eljárás nem alkalmazható.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

http://ujhazak.com