Új szakértői kollégiumot állíttat fel az MTA egy elutasított Bolyai-ösztöndíjpályázat miatt

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke egy, a Bolyai János Kutatási Ösztöndíjra pályázó filozófus elutasított pályázatának megismerése után új szakértői kollégium felállítását és az ösztöndíjpályázatok bírálati szempontrendszerének "finomítását" kezdeményezte - közölte az akadémia titkársága szerdán az MTI-vel.

Budapest - Városkép - KözépületA közleményben az áll: az akadémia elnöksége keddi ülésén foglalkozott a Bolyai János Kutatási Ösztöndíjra pályázó filozófus elutasított pályázata interneten közzétett értékelésének ügyével. Felidézték: a dokumentum szerint a bírálók maximális pontszámra értékelték a pályázó tudományos eredményeit, a tervezett kutatómunka időszerűségét, kidolgozottságát, kivitelezhetőségét, emellett azonban morális okokra hivatkozva nulla pontot adtak az összbenyomásra. Az értékelést a szakértői kollégium tagjai elfogadták - tették hozzá.
Pálinkás József, az MTA elnöke - a sajtóból értesülve az ösztöndíjpályázat értékelésével kapcsolatos eljárásról és megismerve a bírálatok indoklását – már korábban felkérte az ösztöndíj kuratóriumának elnökét, hogy kezdeményezze a bírálóknál a pontozás szöveges indoklásának részletes kifejtését. Az elutasított kutatói pályázat teljes dokumentációjának ismeretében az akadémia elnöke most felkérte a kuratórium vezetőjét, hogy a kuratórium hívja vissza a szakértői kollégium elnökét és tagjait, és állítsanak fel új szakértői kollégiumot.

Mint írták, Pálinkás József egyúttal arra is felkérte a kuratóriumot, hogy finomítsanak a Bolyai-ösztöndíjpályázatok bírálati szempontrendszerén annak érdekében, hogy "a jövőben ilyen példátlanul kirívó és ellentmondásos értékelés ne ingathassa meg a több mint tizenöt éve eredményesen működtetett akadémiai ösztöndíjrendszerbe vetett bizalmat".
Az Index június 17-én írt arról: Demeter Tamás filozófus Facebook-oldalán közzétette elutasított Bolyai-ösztöndíjpályázata bírálóinak írásos indoklását. A cikkben a bírálatban említett "morális okokat" illetően felvetették: az ügy hátterében az állhat, hogy a filozófus állítólag 2009-ben antiszemita megjegyzést tett az MTA Filozófiai Intézetének igazgatóhelyettesére, Gábor Györgyre egy karácsonyi bulin.

Az MTA 1996-ban hozta létre a legfeljebb három éven át adható Bolyai-ösztöndíjat a pályakezdő fiatalok tudományos életpályájának megtervezhetősége érdekében. Célja, hogy sikeres, PhD-fokozattal rendelkező kutatóknak olyan ösztöndíjat biztosítsanak, amely segíti és ösztönzi a jelentősebb eredményeket már elért tudósokat magyarországi kutatások folytatására, valamint az MTA doktora értekezés megírására és a cím megszerzésére.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

http://ujhazak.com