Újabb állampapír-értékesítési pont nyílt, ezúttal a zuglói kormányhivatalban

A kormányhivatalok működésére is negatív hatással vannak a háborús szankciók, most az a cél, hogy a színvonalat megtartsák, ezért különösen öröm, hogy még bővíteni is tudják a szolgáltatást ebben a nehéz időszakban - mondta Sára Botond, Budapest főispánja szerdán a zuglói kormányhivatalban, ahol megnyílt a Magyar Államkincstár újabb állampapír-értékesítési pontja.A főispán kijelentette: "az állami intézkedések akkor sikeresek, ha a döntéseket eredményesen tudjuk átadni közszolgáltatások formájában. A szolgáltató állammal szemben jogos elvárás, hogy minél gyorsabban, szakszerűbben intézhessék az ügyeket az állampolgárok" - tette hozzá.
   

Sára Botond közölte, hogy már 26 kormányablak van a fővárosban, s valóban gyors és szakszerű az ügyintézés. Megjegyezte, hogy sürgős esetben akár időpontfoglalás nélkül is érdemes próbálkozni nyitvatartási időben. Ez már az ötödik olyan kormányhivatal Budapesten, ahol állampapírt lehet venni - tudatta a főispán. Kitért arra is, hogy tavaly összesen 2 millió 400 ezer ügyintézés történt a fővárosi kormányhivatalokban, ebből Zuglóban 107 ezer.
    

Bugár Csaba, a Magyar Államkincstár elnöke kiemelte, hogy fokozott érdeklődés van az állampapírok iránt, idén már az első két hónapban ötvenezerrel nőtt a vásárlók száma - beleértve az online forgalmazást is -, és összesen 600 milliárd forinttal gyarapodtak a lakossági befektetések. "Nem készpénzben és nem otthon kell tartani a pénzt, vagy nem olyan látra szóló banki betétben, aminek alig van hozama, bármilyen megtakarítást azonnal be kell fektetni" - hangsúlyozta az államkincstár elnöke. Leszögezte, a magyar állam által nyújtott 16 százalékos kamatnál nincs jobb hozam a piacon.
    

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a kincstári számlavezetés ingyenes, az állampapír-befektetés kamatadómentes, alacsony kockázatú és szükség esetén bármikor eladható. Bugár Csaba elmondta, hogy minden vármegyében, összesen 77 forgalmazási helyen kínál az államkincstár állampapírt. Felidézte, hogy nemrég Veresegyházán és Pilisvörösváron nyitottak értékesítési pontot.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

Pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon a rendőrség napja alkalmából - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata szerdán a police.hu oldalon.

Váratlan vendég

Váratlan vendég

Gyors vagyonszerzés reményében budai ingatlanokba surrant be egy férfi, a fővárosi rendőrök elfogták.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

A salgótarjáni rendőrök őrizetbe vették azt a 20 éves férfit, aki áprilisban négy autót ellopott és további kettőt feltört.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

Nem az ő napja volt…

Nem az ő napja volt…

Lopott bankkártyával próbált fizetni egy 25 éves férfi Kecskeméten, de a tranzakció nem sikerült.

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban - tudatta a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com