Újabb hiányosságokat állapítottak meg két idősotthonban

Újabb hiányosságokat állapított meg Budapest Főváros Kormányhivatala a Pesti úti és a Kamaraerdei úti idősotthonban az elmúlt napokban folytatott célzott helyszíni ellenőrzések és a bekért dokumentumok alapján.A hivatal pénteki, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a Pesti úti intézményben az orvosi ellátás hiányosságai mellett a gondozottak ápolása és gondozása sem megfelelő: az otthon engedélyezett és valós létszámához mérten is kevés az ápolók-gondozók száma, az elvárt 109-126 gondozó, ápoló helyett csak 60 dolgozik.

    
Ez a koronavírus-járvány okozta helyzetben elfogadhatatlan és aggasztó - írták. Közölték az is: a Kamaraerdei úti idősotthonban higiéniai problémák merültek fel, és mivel a napokban tovább nőtt a fertőzöttek száma, a hatóság járványügyi zárlatot rendelt el az A épület harmadik emeletén május 20. és június 3. között. Ez azt jelenti, hogy a lakók nem hagyhatják el az emeletet, és súlyos tünetek esetén kórházba kell őket vinni - tették hozzá.
   

Ismertették, hogy mindkét intézményben tömeges a fertőzés: a Pesti úti idősotthonban eddig 306 lakó és 26 dolgozó fertőződött meg, és 45-en haltak meg, a Kamaraerdei úti idősotthonban pedig 47 gondozott és12 dolgozó lett fertőzött, 5-en pedig meghaltak. A Pesti úti intézményben jelenleg is tart az országos tisztifőorvos, Müller Cecília által elrendelt vizsgálat, ezt a kormányhivatal a helyszíni ellenőrzések tapasztalataival és a begyűjtött dokumentációkkal segíti - olvasható a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Rongálás és garázdaság miatt indult büntetőeljárás egy férfival szemben, aki egy Csanyteleken parkoló személygépkocsit rongált meg.

http://ujhazak.com