Újabb illegális szociális otthont zárt be a NAV

Újabb illegális szociális otthont zárt be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - közölte a hivatal kedden az MTI-vel.A közleményben azt írták, idén már a negyedik illegálisan működő szociális otthont zárta be az adóhatóság Hajdú-Bihar vármegyében; a bentlakókat méltó körülmények között helyezték el, a működtetővel szemben pedig feljelentést tett a hivatal.

Közölték, ezúttal is a kormányhivatal megkeresése alapján jártak el a NAV végrehajtói a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság, illetve az önkormányzat és a rendőrség illetékeseivel közösen.

A közlemény alapján a családi házból kialakított szociális otthonban feltárt körülmények a hatóságok szakembereit is sokkolták: volt olyan időszak, amikor az ingatlanban majdnem harminc ellátásra szoruló idős embert zsúfoltak össze.

A ház valamennyi helyiségét úgy alakították ki, hogy minél több embert helyezhessenek el, az üzemeltető ugyanakkor egyáltalán nem törekedett a méltó körülmények biztosítására, volt olyan szoba, ahol hat férőhelyet alakítottak ki, de még a folyosón is voltak ágyak. A kevesebb nyugdíjjal rendelkezők a pincében kaptak elhelyezést, amely a ház többi helyiséghez képest is "katasztrofális állapotban" volt - tették hozzá.

A NAV szerint több ellátott rendszeresen ki volt kötözve az ágyához, vagy a fotelhez úgy, hogy még folyadékot sem biztosítottak számukra elérhető közelségben. Az üzemeltető az ellátottak teljes nyugdíját magához vette, egy idős nőtől a bankkártyáját és annak PIN-kódját is elvették, így bankszámlája felett teljes rendelkezést szereztek. A kártyát akkor sem kapta vissza, amikor a NAV intézkedésének köszönhetően végre elhagyhatta a házat, de a fogadó szociális intézmény kollégái segítettek neki a letiltásban.

A NAV közleménye szerint a körülmények alapján hamar egyértelművé vált, hogy az üzemeltető tisztán haszonszerzés céljából működteti az intézményt, az ott tartózkodó idős, beteg emberek egészsége, sorsa hidegen hagyta, sőt a hatóságok és velük együttműködő szociális szervezetek munkáját, az ellátottak méltó körülmények közé helyezését is próbálta akadályozni, hogy minimalizálja a bevételkisesést.

A NAV hivatalból feljelentést tett foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés, illetve gondozási kötelezettség elmulasztása bűntettének gyanúja miatt - közölte a hatóság.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Két nap alatt három biciklit vittek el, de a rendőrök mindet megtalálták.

Kamerás kukkoló

Kamerás kukkoló

A ceglédi nyomozók rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

Egy 51 éves férfi az áldozat

Egy 51 éves férfi az áldozat

A Tolna vármegyei nyomozók halált okozó testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.

Életet mentettek a bajai járőrök

Életet mentettek a bajai járőrök

Egy fiatal nő végzetes tettre szánta el magát, de szerencsére a rendőrök időben érkeztek.

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben a miskolci férfi ellen.

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki volt feleségét akarta megölni hétfőn hajnalban Ajakon.

http://ujhazak.com