Újabb katonai célú fejlesztési együttműködést kötött a Rheinmetall ipari csoporttal a magyar kormány

A katonai célú járművek merőben újszerű, következő generációjának közös létrehozását célzó projektről állapodott meg a német Rheinmetall ipari csoport és Magyarország kormánya  - közölte Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos titkársága szerdán az MTI-vel.A közlemény szerint az aláírt egyetértési nyilatkozat értelmében kutatás-fejlesztés, prototípusépítés, tesztelés, majd tervezetten sorozatgyártás valósul meg Magyarországon. Úgy értékeltek: "mivel a civil szektort követően a katonai célú járművek terén is forradalmi változások körvonalazódnak, a projekt időzítése kedvező lehetőséget teremt a kibontakozó hazai védelmi ipar számára, hogy a világ technológiai élvonalához csatlakozzon".

    
A közleményben idézik Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztost, aki azt mondta: a termék szellemi tulajdonának meghatározó elemei a Zalaegerszegen működő Rheinmetall Hungary Zrt. közös vállalatot illetik majd meg, továbbá várhatóan (a kutatás-fejlesztést követően) 2026-tól kezdődő sorozatgyártása szintén Magyarországon, Kaposváron valósul meg.
    

Armin Papperger, a Rheinmetall AG igazgatótanácsának elnöke úgy fogalmazott: "ez a kezdeményezés is bizonyítja Magyarország katonai és politikai döntéshozóinak elkötelezettségét, hogy hazájuk iparát a szárazföldi erők technológiáinak európai élvonalába emeljék. Ennek érdekében a magyar kormány szisztematikusan modernizálja a védelmi ipart és befektet kulcsfontosságú technológiákba".


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Négyet egy csapásra

Négyet egy csapásra

Munkatársaink egy időpontban intézkedtek négy helyen kábítószer-terjesztőkkel szemben, őrizetbe vették őket.

Fűvel ízesítette a rántottát

Fűvel ízesítette a rántottát

A zalaszentgróti járőrök négy férfival szemben intézkedtek egy hegyi pincénél, háromnak közülük pozitív lett a drogtesztje.

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

A vita hevében egy személyt életveszélyesen, három másikat könnyebben sebesített meg a fiatal férfi.

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

Albérletben felejtett több mint egy kilogramm kábítószert egy 22 éves férfi, akit kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vettek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a Facebook-oldalán.

Fegyveresen rabolt

Fegyveresen rabolt

A Nógrád megyei nyomozók őrizetbe vették azt a 26 éves férfit, aki Salgótarjánban rabolt ki egy fiatalembert.

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki Taktakenézen leszúrta egy ismerősét.

Életmentés 2.0

Életmentés 2.0

Egy szabadidős készenléti rendőr mentette meg egy 69 éves férfi életét Budapesten.

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

A hajdúnánási rendőrök előbb a tolvajokat, majd a lopott pénz egy részét is megtalálták.

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com