Újabb melegrekordok a szeptemberi hőségben

Az ősz harmadik napján, kedden több, emberemlékezet óta fennálló rekordot döntött meg a hőség – közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján szerdán.Azt írták: kedd hajnalban Budapesten, a János-hegyen csak 22,7 Celsius-fokig csökkent a hőmérséklet, ezzel megdőlt az erre a napra vonatkozó országos és fővárosi hajnali melegrekord is. A korábbi országos csúcstartó Pannonhalma volt, itt 1956-ban mértek 22,1 fokot, a korábbi fővárosi rekorder pedig Budapest Budakeszierdő állomás volt, ahol 1929-ben volt 20 fokos a minimum-hőmérséklet ezen a napon – írták.

Hozzátették: a napközbeni hőségben megdőlt az erre a napra vonatkozó országos melegrekord is, korábban ezen a napon Szerepen 1929-ben, illetve 1944-ben Békéscsabán 35 fokot mértek. Most szeptember 3-án az ország több pontján meghaladta ezt az értéket a napi maximum-hőmérséklet, végül Körösszakál lett az új győztes, ott 36,5 fokot rögzítettek.

Kedden megdőlt a fővárosi napi melegrekord is: 1949-ben ezen a napon 34,5 fokot mértek Budatétény meteorológiai állomáson, most azonban 35,1 fokkal Budapest Újpest állomás döntötte meg a hetvenöt éves rekordot - írták.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Gyors rendőri fellépés

Gyors rendőri fellépés

A monori rendőrök néhány órán belül elfogták a négy férfit.

Meggyújtotta felesége haját

Meggyújtotta felesége haját

A tapolcai rendőrök őrizetbe vették a bántalamzót.

Rendőrkézen a magamutogató

Rendőrkézen a magamutogató

Készenléti rendőrök intézkedtek a Margitszigeten egy szeméremsértő külföldivel szemben.

Budapesten mosták a nemzetközi maffia pénzét – elfogták őket

Budapesten mosták a nemzetközi maffia pénzét – elfogták őket

A KR NNI nyomozói öt nőt és öt férfit gyanúsítanak, 18 helyszínen kutattak, több mint 540 millió forint vagyont elvontak.

A parkolók réme végül hibázott

A parkolók réme végül hibázott

A győri rendőrök elfogtak egy 59 éves helyi férfit, aki hónapokon keresztül autókat tört fel a város különböző pontjain.

A halálból rántották vissza

A halálból rántották vissza

Testkamerás videón, ahogy a rendőrök az utolsó utáni pillanatban kapják el a Petőfi hídról leugró fiatalembert.

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Ceglédi betörőbandát lepleztek le a Pest megyei rendőrök.

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Az Egyesült Arab Emírségekben fogtak el egy körözött férfit a Pest vármegyei rendőrök a NEBEK, a KR NNI és a helyi hatóságok együttműködésével.

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Kezdődik a fesztiválszezon, indulnak a nyári koncertek, ami a jegyekkel, belépőkkel való visszaélések, csalások számának megszaporodását is eredményezheti.

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több mint 700 igazoltatást hajtott végre és 29 embert fogott el, illetve állított elő a rendőrség a Kelenföldi pályaudvar könyékén május 28-tól zajló közbiztonsági akcióban - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata.

http://ujhazak.com