Újabb törvényességi felhívást bocsát ki a héten a kormányhivatal Orosházának

Újabb törvényességi felhívást bocsát ki a héten a Békés Vármegyei Kormányhivatal az orosházi önkormányzatnak, mert az ottani képviselő-testületnek a mai napig nem sikerült alpolgármestert és bizottságokat választania, szervezeti és működési szabályzatot alkotnia.A kormányhivatal az MTI-vel csütörtökön azt közölte, minden rendelkezésre álló jogi eszközzel él a mulasztásos törvénysértés megszüntetése érdekében. A polgármester jogsértőnek tartott határozataival kapcsolatban már korábban törvényességi felhívással éltek, ennek határideje december 20-án jár le - emlékeztettek.

Megjegyezték, a mulasztásos jogsértést a legutóbbi, december 17-ei ülésen sem sikerült orvosolnia az orosházi képviselő-testületnek. A kormányhivatal hozzátette, a huzamosabb ideig alaptörvény-ellenesen működő képviselő-testület feloszlatásáról a kormány javaslata alapján az Országgyűlés dönthet. Tatár Zoltán, Orosháza jegyzője elmondta, a kormányhivatal bírósághoz is fordulhat a mulasztás megállapítása érdekében.

Orosházán a mai napig nem sikerült alpolgármestert és bizottságokat választani, szervezeti és működési szabályzatot alkotni. Rendszerint nem is tárgyalnak ezekről, ugyanis a hattagú Fidesz-KDNP-frakció, valamint Szabó Ervin (Közösen Orosháza Városáért) és Nagy Zsolt (Mi Hazánk Mozgalom) többségi szavazatukkal rendre levetetik napirendről e pontokat, hiányolva a városvezető részéről az előzetes egyeztetést.

Raffai János (Válaszd Orosházát!-DK-Momentum-MSZP-Párbeszéd-Zöldek) polgármester szerdán az MTI-nek elmondta, lemond egyéni választókerületi mandátumáról, bízva abban, hogy ha jelöltje megnyeri az időközi - vélhetően csak március második felében tartandó - választást, akkor a Mi Hazánk képviselője legalább eseti jelleggel mellé áll a testületben, és akkor az eredményesebben tud működni.

A napokban alakult meg a 12 önkormányzatból álló Orosházi Kistérség Többcélú Társulás társulási tanácsa, amelyben Raffai János a szociális és egészségügyi bizottság elnöke lett. Az orosházi képviselő-testület egy része megkérdőjelezi, hogy testületi felhatalmazás nélkül a polgármesternek erre van-e jogosultsága.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

Az országot érintő rendkívüli hőség miatt egyre többen keresnek felfrissülést a strandokon, fürdőkben és a természetes vizek partjain.

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban, a rendőrség pénteki tájékoztatása szerint vizsgálják az ügyet.

Kriminális helynevek

Kriminális helynevek

A magyarlakta vidékeket járva számos olyan város, falu, természeti képződmény nevével találkozhatunk, melyek a fülnek ismerősen hangzanak, de nem mindig kellemes a jelentéstartalmuk.

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Nem menekülhetett el az igazságszolgáltatás elől az a 43 éves nő, aki 2022-ben késsel támadt kolléganőjére, majd a Székesfehérvári Törvényszék 4 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

Mindenki szeme láttára

Mindenki szeme láttára

A nagykátai rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a szeméremsértőket.

Életmentő beszélgetés

Életmentő beszélgetés

Egy rendőr lélekjelenlétének és kommunikációs készségeinek köszönhetően sikerült megmenteni egy 19 éves férfi életét Hőgyészen.

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére a hétvégére - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi test tiltott felhasználásával gyanúsít a rendőrség egy 30 éves budapesti férfit, egy beteghordozót, akitől koponyákat, csontokat, valamint preparált emberi arcbőrt is lefoglaltak a nyomozók.

Késelés miatt őrizetben

Késelés miatt őrizetben

Egy zagyvarékasi nő súlyos sérüléseket okozott egy helyi férfinak.

Őrizetben a józsefvárosi emberölés gyanúsítottja

Őrizetben a józsefvárosi emberölés gyanúsítottja

A fővárosi nyomozók kihallgatták az idős nő 16 éves dédunokáját.

http://ujhazak.com