Újabb üteméhez érkezik az 1-es villamos vonalának felújítása

Új üteméhez érkezik az 1-es villamos vonalának felújítása kedden, emiatt a pótlóbuszok közlekedése is megváltozik - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.

BKKA Kacsóh Pongrác út és a Puskás Ferenc Stadion között teljesen felújítják a vonalat, míg a Hős utca és a Közvágóhíd között a megállók átépítését kezdik el. A felsővezetékek, a vágányok, a megállók és a közúti átjárók felújítása mellett a BKK új vágánykapcsolatot hoz létre Zugló vasútállomásnál, liftet kap a Kacsóh Pongrác úti megálló, a Thököly út-Hungária körút kereszteződésben pedig elbontják a használaton kívüli kanyarodó vágányokat, valamint a szintén nem használt keresztező vágányokat. A munkálatok előreláthatóan ősz elejéig tartanak.

Az átépítés idején az 1-es villamos rövidített útvonalon, a Bécsi úti végállomás és a Lehel utca között, de a szokásosnál sűrűbben közlekedik keddtől. A kimaradó szakaszon 1-es jelzéssel közlekedik pótlóbusz az Árpád híd és a Népliget között, a Közvágóhídig pedig a sűrűbben járó 103-as busszal lehet utazni, amely hosszabb útvonalon, a Kelenföld vasútállomás és Árpád híd között viszi az utasokat.

A villamospótló busz zavartalan közlekedése érdekében a Róbert Károly körút-Hungária körút-Könyves Kálmán körút útvonalon a Váci út és az Elnök utca közötti szakaszon több helyen autóbuszsávot jelöl ki a BKK, és áthangolják a jelzőlámpákat is. A Hungária körútról a Thököly útnál egyik irányba sem lehet balra kanyarodni, a Kacsóh Pongrác úti csomópontnál a Kerepesi út irányában a belső sávot lezárják, így a közúti forgalom számára itt csak egy sáv lesz járható.

A felújítás ideje alatt a Hungária körút zuglói szakaszán tilos az útpályán megállni. Az átjárók átépítésének idején nemcsak a Hungária körúton, hanem a nagyobb kereszteződésekben is forgalomkorlátozásra kell számítani.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

http://ujhazak.com