Ujhelyi: a kormányváltás után újratárgyaljuk a Norvég Alap folyósítását

Norvégia budapesti nagykövetségéhez fordult Ujhelyi István szocialista EP-képviselő annak érdekében, hogy egy kormányváltás után az új kabinet újratárgyalhassa a Norvég Alap forrásainak folyósítását, így Magyarország ne veszítse el a 77 milliárd forintos támogatást - számolt be róla az MSZP politikusa kedden online sajtótájékoztatóján.Az MSZP európai parlamenti képviselője elmondta: a Fidesz-kormány nem tudott megállapodni a folyósítás részleteiről a norvég féllel, így Magyarország elveszítheti a 2014-2021 közötti időszakra vonatkozó támogatási összeget. "A magyar kormány elbaltázta ezt is. Csak azért, hogy ne tudjon még véletlenül sem olyan magyar civil szervezet támogatáshoz jutni, amelyik nem függ Orbán rendszerétől, a Fidesz képes volt megakadályozni a teljes Norvég Alap lehívását" - fogalmazott Ujhelyi István.
    

Hozzátette: Norvégia ebből az összegből nem "óvodás gyermekek nemváltoztató műtétjeit" akarta volna finanszírozni, hanem a társadalmi felemelkedést és fejlődést támogatták volna belőle Magyarországon. Az EP-képviselő rámutatott: az alapból kilenc területet lehetett volna finanszírozni, ráadásul a kifogásolt, civil szervezetekre szánt összeg a teljes keret alig tíz százalékát tette volna ki. Így - folytatta - a kormány miatt a civilek mellett számos társadalmilag fontos terület is komoly támogatástól esik el, hiszen az alapból 21 milliárd forint ment volna a klímaváltozással kapcsolatos programokra, 2 milliárd forintot költhetett volna Magyarország oktatásra és ösztöndíjprogramokra, 13 milliárdot a szociális szegénység csökkentésére, 19 milliárdot pedig kis- és középvállalkozások fejlesztésére, míg a kulturális szektor 7 milliárd forintot, a roma integrációs program 6 milliárdot kaphatott volna.
    

Ujhelyi István szerint nem csak a most lejárt és el nem költött támogatás került veszélybe, de a jövőre induló újabb hétéves támogatási kör elérése is kérdéses a Fidesz-kormány magatartása miatt. Közölte: ezért Norvégia budapesti nagykövetségéhez fordult azzal a kéréssel és javaslattal, hogy a 77 milliárd forintos támogatás folyósítását - kormányváltás esetén - a következő kormányzat Karácsony Gergellyel újratárgyalhassa, illetve nyissák újra a tárgyalásokat a 2021-27 közötti időszakra is. "Újra fogjuk tárgyalni, és az új kormány idehozza Magyarországra ezeket a forrásokat" - jelentette ki.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bezárták az online áruház kiskapuját

Bezárták az online áruház kiskapuját

Új bűncselekménytípus elkövetőjét fogták el tiszaújvárosi nyomozók.

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Pár nap alatt hét bűncselekményt követett el két helyi férfi Bátonyterenyén, akik parkoló gépkocsikat törtek fel, közülük négyet el is loptak.

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Egy fiatal tiszaújvárosi nő külföldről rendelt kokaint.

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

A fővárosi rendőrök lezárták az eljárást az ellen a férfi ellen, aki szóváltást követően egy másik férfi halálát okozta egy V. kerületi szórakozóhelyen.

Áll az alku?

Áll az alku?

A gödöllői rendőrök elfogtak egy brigádot, akik kezdetben alacsony áron vállalták a munkát, majd annak elvégzése után több százezer forintot követeltek érte.

Lezárult a gíroszrabló ügye

Lezárult a gíroszrabló ügye

A rendőrök befejezték a nyomozást abban az ügyben, amelyben egy elkövető gíroszt rabolt egy fiatalembertől Miskolcon.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A vita hevében ütött

A vita hevében ütött

A veszprémi rendőrök elfogtak egy 31 éves férfit, és őrizetbe vették.

Összetörte rokona kocsiját, majd rátámadt

Összetörte rokona kocsiját, majd rátámadt

Az érdi rendőrök elfogták a 43 éves agresszív férfit.

Bezárattak egy pápai fodrászüzletet

Bezárattak egy pápai fodrászüzletet

Épp akció közben szállította egy díler a kábítószert.

http://ujhazak.com