Ujhelyi István vállalna vezető szerepet az MSZP-ben

Kész vezető szerepet vállalni és elindulni a társelnöki tisztségért az MSZP tisztújításán Ujhelyi István, a párt európai parlamenti (EP-) képviselője, ha a párt a radikális átalakulás mellett dönt. Ezt a politikus hétfőn tudatta közleményben az MTI-vel.Ujhelyi István úgy fogalmazott: "ha az újjászületés esélyét választjuk, abban kész vagyok vezetői szerepet vállalni". Szerinte ha az MSZP valóban változtatni akar, akkor magán kell elkezdenie a változást. Az EP-képviselő azt írta, a párt szombati választmányi ülésén kezdeményezte, hogy legyen az MSZP új neve "Esély - Magyar Szociáldemokraták Pártközössége", és ne csak külsőségekben, de szervezeti működésben és a politikai ügyek fókuszában is érdemben változtassanak.
    

Ujhelyi István szerint azután, hogy Tóth Bertalan - "erős erkölcsi és politikai tisztességről tanúbizonyságot téve" - bejelentette, nem indul újra a párt társelnöki tisztségéért, és a csapat tagjaként frakcióvezetőként folytatja, az általa javasolt irányváltás lehetősége és szükségessége is még inkább hangsúlyossá vált. A politikus jelezte, hogy a következő időszakban személyes beszélgetések sorozatával fog támogatókat és javító szándékú észrevételeket gyűjteni a párt újjászületését szorgalmazó koncepciójához.
    

Az MSZP választmánya szombaton értékelte az április 3-i országgyűlési választás eredményét, a tanácskozáson Tóth Bertalan társelnök bejelentette, nem indul újra a párt soron következő, őszi tisztújításán a társelnöki tisztségért.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Nyolc esetben volt szükség a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőreinek gyors beavatkozására az elmúlt napokban.

Egy menő kép ára

Egy menő kép ára

A salgótarjáni rendőrök azonosították és elfogták a karancslapujtői szökőkút megrongálóját.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

Újra bizonyították az összefogás erejét

Újra bizonyították az összefogás erejét

Csaknem 30 órányi keresés után találták meg a szerda délután Páriból eltűnt nőt.

http://ujhazak.com